101 nyugat-afrikai diákot tartanak orvosi megfigyelés alatt

Moszkva |

<p>Oroszországban elrendelték a nyugat-afrikai országokból származó diákok esetleges Ebola-vírusfertőzöttségre vonatkozó szűrését, közülük 101 fiatalt tartanak továbbra is orvosi megfigyelés alatt - közölte az orosz közegészségügyi hatóság vezetője.</p>

Anna Popova elmondta, 451 diákot vontak be az ellenőrzésbe, hogy kizárják a veszélyes vírussal való esetleges fertőzöttségüket. 16 fiatalt helyeztek el kórházban, de egyikük esetében sem bizonyosodott be az Ebola-fertőzöttség. A továbbra is megfigyelés alatt lévő 101 nyugat-afrikai diáknak nem kellett kórházba mennie. 

A Roszpotrebnadzor vezetője, s egyben az ország közegészségügyi és járványügyi főorvosa közölte, minden óvintézkedést megtettek annak érdekében, hogy megakadályozzák a halálos áldozatokat követelő vírusnak az országba bekerülését Nyugat-Afrikából és a vírus esetleges elterjedését Oroszországban. 

Oleg Szalagaj, az orosz egészségügyi minisztérium sajtószóvivője kijelentette, az orvosok lehetségesnek tartják, hogy az Ebola-vírus egy-egy fertőzött révén bekerülhet Oroszországba, de kizárják a járvány kialakulását. A szóvivő ezt az orosz közegészségügyi és járványügyi szolgálatok magas szintű felkészültségével és a fertőző betegségek, - közülük is a különösen veszélyesek  - elleni küzdelemben elért nagy gyakorlatukkal indokolta. 

A Roszpotrebnadzor arról is tájékoztatott, hogy megfelelő eszközökkel felszerelt speciális egészségügyi csoportokat küldtek a délkelet-oroszországi Krasznodari határvidéken lévő repülőterekre az esetlegesen Ebola-vírussal fertőzött utasok kiszűrésére és azok ellátására. A térségben 4 repülőtér található: Krasznodarban, Szocsiban, Gelendzsikben és Anapán. Szocsiban pénteken kezdődött az Oroszországban először megrendezett Forma 1-es autóverseny.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?