Zsanérfesztivál

A művelődési otthon mellett emberek tolonganak. A színes kavalkádból arra következtethetünk, hogy valamely népünnepély van kialakulóban. És valóban. A faluban évente megrendezik a zsanérfesztivált, amelyről rendszerint a helyi lap is beszámol másnap a címoldalán, fényképekkel és magasztos mondatokkal. Az ügyeletes újságíró azért ír mindig kissé elfogultan a zsanérfesztiválról, mert a polgármester felesége rendszeresen pakol disznótorosat a szerkesztőség tagjainak.

Meg azért is, mert fontosak a jó hírek. Az ügyeletes tehát megírja tudósításban, hogy „Mint azt megtudtuk, a különböző zsanérmodellek fejlesztése és gyártása jelenti a falu egyetlen munkalehetőségét, ezért öt éve minden nyáron a művelődési központ melletti terület ad otthont a zsanérfesztiválnak, ahol a kulturális és szabadidőprogramok széles választékot nyújtanak a szórakozni vágyóknak.” Meg ilyeneket szokott még, hogy „Információink szerint több nemzetközi szervezet is felfigyelt az eseményre”. A nemzetközi szervezetek száma, amelyek felfigyeltek az eseményre, rendszerint attól függ, mennyi disznótorost kapott a szerkesztőség, meg attól hogy mennyit hirdet a lapban a zsanérgyártó helyi vasipari szövetkezet. A plakátok szerint, melyeket már hetekkel korábban faluszerte kiragasztottak a helyi önkéntes tűzoltó-egyesület tagjai, lesz nyilvános tömegétkeztetés, meg bemutató jellegű tömeges gyógyítás egy városi természetgyógyász asszony közreműködésével. A további programok közt megint szerepel humorista is, aki megint humorral végrehajtott tömegagitációt fog elkövetni. A természetgyógyász és a humorista a magánéletben férj és feleség, valamint a falu polgármesterének közeli ismerősei.

Persze hetekkel a rendezvény előtt indult az ellenkampány is, amely nem tartja szükségesnek a zsanérfesztivált, sőt egyenesen károsnak nevezi, mert a zsanérkészítés úgymond nem szerves része a helyi folklórnak és helytörténetnek. A fesztivál ellenzői körét két közismert lakos vezeti, a helyi állatorvos és egy képzőművész, aki néhány éve költözött a faluba, mert szereti a csendes helyeket. Napokkal a fesztivál előtt kirakatták plakátjaikat a helyi önkéntes tűzoltó-egyesület tagjaival. A színes papírokon a falu címere alatt a következő szerepel: „És lesz majd utcabál is persze, ahol megcsodálhatjuk a helyi iparlovagok díszpéldányait és a bűvöletben élő pancserokat, akik a fogyasztási kultúra erjedését bűvöletben viselik, mint egy szünidei üdültetési akciót, ahol ingyen rúgatják be az erre fogékony gyerekeket.” Hogy mit akartak ezzel, azt a falu nem érti teljesen.

Éppen a helyi néptánccsoport vonul le a színpadról. Miután a népviseletbe öltöztetett táncosok idősebb férfitagjai letáncolták a „Tilinkó, de tilinkó” kezdetű saját költésű és saját hangszerelésű népdalukra szerzett és betanult koreográfiát, a büfé felé vonulnak. Valószínűleg idén is nagyfröccsöt és szilvapálinkát isznak majd és megnéznek minden arra elhaladó leányt. Biztosan lesznek idén is olyanok a derék táncos férfiak között, akik, ahogy ők maguk mondani szokták „túlisszák magukat, hogy megtudják, milyen nukleáris folyamatok tudnak lejátszódni az emberi agyban az idei hamis boroktól és pancsolt pálinkáktól”.

Az este is sok érdekeset kínál. Egyebek közt kiosztják az Aranyzsanér-díjat, amit a vasipari szövetkezet ajánlott fel annak a helyi lakosnak, aki azt a kuratórium szerint leginkább megérdemli. A pletykák szerint a helyi fiatal és közismert zenész és népdalszerző a várományos.