ZMOS: ragaszkodnak a jelenlegi finanszírozási modellhez

Az ötszáz fős települések anyagi gondjai és azok megoldása volt az egyik központi téma a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának (ZMOS) idei közgyűlésén.Pozsony.

Az ötszáz fős települések anyagi gondjai és azok megoldása volt az egyik központi téma a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának (ZMOS) idei közgyűlésén.

Pozsony. Štefan Bieľak, a társulás egyik alelnökének tájékoztatása szerint a kisebb településeknek óriási anyagi terhet jelent az átvitt jogkörökkel kapcsolatos kiadások. Ezért a ZMOS kidolgozná a kommunális reformot, melyben egyebek mellett javasolni fogja, hogy értékeljék át az önkormányzatok és a megyék jogköreit, és osszák őket újra. Több polgármester arra panaszkodott, hogy gyakran a legalapvetőbb kiadásokra sincs forrásuk. Michal Sýkora, a ZMOS arra figyelmeztette a település vezetőit, hogy a régiófejlesztési programban 27 millió eurót csoportosítanak át épp az ilyen problémákkal küzdő települések részére. Štefan Bieľak leszögezte, hogy a társulás a kommunális reform kidolgozásánál nem számol az alacsony létszámú települések összevonásával. „Kizárólag a jogkörök újraosztásával, illetve azok közös ellátásával számolunk” – mondta Bieľak.

A ZMOS egyébként egy 20 pontból álló határozatot is elfogadott. Ebben ragaszkodnak az önkormányzatok jelenlegi finanszírozási modelljéhez és ahhoz is, hogy csak akkor kaphatnak újabb jogköröket, ha kapnak anyagi fedezetet is azok ellátásához.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?