Zmajkovičová: én nem mondom meg, mit egyenek a gyerekek

Pozsony |

<p>Már nemcsak az ellenzéki képviselők, hanem az Élelmiszer-ipari Kamara (PKS), a földművelésügyi minisztérium és több smeres képviselő is bírálja Renata Zmajkovičová (Smer), a parlament alelnöke által kidolgozott törvénymódosítást.</p>

Egyre kisebb az esélye annak, hogy a parlament elfogadja azt a törvényjavaslatot, amely betiltaná az iskolákban a cukorka, a kóla és további édességek árusítását. A PKS képviselői már nyíltan felszólították a parlamenti képviselőket, hogy ne szavazzák meg a tervezetet. Az édességet megveszik másholJarmila Halgašová, a PKS elnöke szerint téves Zmajkovičová azon érvelése, mely szerint a törvény hatályba lépése után a gyermekek kevesebb édességet és egészségtelen ételt fognak enni. „Hasonló törvény elfogadása után Romániában vagy Magyarországon sem tapasztalták, hogy csökkent volna az édességek, cukorkák eladása. Az egyetlen különbség, hogy ezeket a termékeket nem az iskolai büfékben, hanem a közeli élelmiszerboltokban, eladóhelyeken vették meg” – nyilatkozta érdeklődésünkre Halgašová.Hasonló véleményen van a földművelésügyi minisztérium is, mely szerint teljesen mindegy, minek az árusítását tiltják meg az iskolai büfékben, ugyanis a törvényben tiltólistán szereplő terméket a gyermekek tízóraira megkaphatják szüleiktől. „Sokkal több értelme lenne széles körű társadalmi vitát kezdeni a fiatalok egészséges étkezéséről. Tudatosítjuk, hogy a sok édesség fogyasztása nem egészséges, viszont ezen termékek eladásának tilalma nem hozza meg a kívánt eredményt” – állítja Peter Hajnala, a földművelésügyi tárca szóvivője. Tiltólistán a bejgli„A cél, hogy lassítsuk az elhízási trendet. Ilyen élelmiszerek a büfékben csalogatják a gyerekeket. Ha eltűnnek a szemük elől, akkor lassan eltűnnek a gondolataikból is” – jelentette ki tegnapi sajtónyilatkozatában Zmajkovičová. A gond szerinte azzal van, hogy azok a szülők, akik nem készítenek gyermekeiknek tízórait, abban bíznak, hogy az iskolai büfében majd vesznek ételt. „Azt hiszik, hogy egészséges élelmiszereket választanak, de az igazság más, inkább édességet vesznek. Senki sem tiltja, hogy a szülő mákos kalácsot adjon gyermekének tízóraira, ezt kizárólag a szülő dönti el” – állítja Zmajkovičová. Többször hangsúlyozta, senki ellen sem akar harcolni, egyetlen célja, hogy a gyermekek egészségesebben étkezzenek. A PKS szerint a törvényjavaslat legnagyobb problémája, hogy pontatlan. Például tiltja a gyorséttermi jellegű élelmiszerek eladását, de azt már nem határozza meg, pontosan mi számít ilyen élelmiszernek, hogy például a hamburgeren kívül a sonkás vagy szalámis szendvics is az-e. Zmajkovičová javaslata szerint például a mákos bejgli is tiltólistára kerül, mivel 1/3-nál kevesebb benne a gyümölcs- vagy a tejes összetevő aránya. „A törvény a gyakorlatban kivitelezhetetlen, mivel több pontatlan vagy értelmezhetetlen megfogalmazást tartalmaz” – mondta Halgašová. Zmajkovičová törvényjavaslatáról a parlament a ma kezdődő ülésszakon fog dönteni. (dem, SITA)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?