Žitňanská: Hedvig esete a jogállam csődje

Pozsony |

<p>A jogállam csődje Žák Malina Hedvig esete Lucia Žitňanská független képviselő, volt igazságügy-miniszter szerint.</p>

A volt SDKÚ-s politikus erről a közszolgálati televízió vasárnapi vitaműsorában, az Öt perc múlva tizenkettőben beszélt.

Utalt Robert Fico Smer-elnök és kormányfő egykori kijelentésére, miszerint Szlovákia nem jogállam. „Én ezt sohasem merészelném kijelenteni. Ám ez az eset is, az alkotmánybíró-jelöltek választása és néhány törvénymódosítás is jelzi, hogy amikor Rober Fico kormányoz, nem is közelítünk a jogállamisághoz” – mondta Žitňanská. Hozzátette: „Malina Hedvig esetét emberi és jogi szempontból is sajnálom, ez a jogállam csődje.”

Tomáš Borec, a Smer-SD által jelölt igazságügy-miniszter a vitaműsorban elismerte, hogy Žák Malina Hedvig ügye régóta húzódik, s már régen le kellett volna zárni. Nem tetszik neki az, hogy az esetből politikai tőkét kovácsolnak. Rámutatott, hogy Hedvigről szó van, de arról „a kutya se ugat”, hogy a héten 22 év szabadságvesztésre ítélték Baki Szadiki albán drogkereskedőt. Borec a két eset között analógiát lát.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?