Zemkováról és a mentőövről szavaznak

Pozsony |

<p>Szlovákia várhatóan már csütörtök este csatlakozhat azokhoz az államokhoz, amelyek ratifikálták a tartós euró-mentőcsomagról (EMS) szóló szerződést – nyilatkozta Pavol Paška (Smer) házelnök azt követően, hogy tegnap találkozott Maroš Šefčovičcsal, az Európai Bizottság alelnökével.</p>

Šefčovič beszédet is mondott a plénum előtt, a mentőcsomag fontosságát hangsúlyozva. Az EMS-ről szóló parlamenti vita várhatóan csütörtökön reggel kezdődik, ugyanis a KDH javaslatát, amely levette volna a napirendről a témát, leszavazták. Miloslava Zemková sorsáról már a mai nap folyamán dönthetnek a képviselők. A parlament médiabizottsága tegnap hagyta jóvá azt a határozati javaslatot, amely a Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) vezérigazgatójának a leváltásáról szól. A testület kormánypárti tagjai Zemková menesztése mellett, az ellenzékiek ellene szavaztak. Az RTVS igazgatója ma várhatóan beszédet is mond a parlamentben, ezt Jozef Viskupič (OĽaNO) eszközölte ki a médiabizottságban. Dušan Jarjabek (Smer), a médiabizottság elnöke szerint Zemková törvényt sértett, amikor anélkül kért ajánlatot helyiségek bérletére, hogy erről előzetesen tájékoztatta volna az RTVS Tanácsát. A vezérigazgató szerint csak ajánlatkérésről, nem szerződéskötésről van szó, ezért nincs előzetes tájékoztatási kötelezettsége. Robert Kaliňák belügyminiszter hamarosan jelentést tesz a parlamentnek a Gorillaügy kivizsgálásának aktuális állásáról. Ezt Alojz Hlina (OĽaNO) javasolta. A parlament épülete előtt tegnap délután zajlott demonstráció nem igazán keltette fel sem a politikusok, sem a nyilvánosság figyelmét. A Gorilla-tüntetések szervezői az eurómentőöv jóváhagyása ellen szerveztek megmozdulást, felhívásukra viszont mindössze húsz ember gyűlt össze. (SITA, TASR, vps)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?