Ellenzéki pártok tüntetettek a pozsonyi Sznf téren

Zajlik az ellenzéki pártok tüntetése a pozsonyi Sznf téren
Pozsony |

Az OĽaNO által szervezett Nyilvánosság az igazságért (Verejnosť za spravodlivosť) elnevezésű esemény 16.00 órától vette kezdetét a pozsonyi Sznf téren.

17.15

Sulík kijelentette, kész a választások előtt koalícióra lépni más pártokkal. Továbbá bejelentette, a koalícióban nem szeretné a listavezető szerepét vállalni.

17.13

Trubant a színpadon Lucia Ďuriš Nicholsonová és Richard Sulík követi. Sulík a nyugattól való gazdasági elmaradásról beszél. Hozzátette: jobban kéne gazdálkodnunk a szabadsággal, a felelősség pedig a választópolgárok kezében van.

17.11

A színpadon Michal Truban, a PS/Spolu koalíció elnöke, aki Matovičhoz hasonlóan szintén a demokratikus ellenzék összefogásának fontosságát hangsúlyozza.

17.06

Budaj szerint a szabadságot már ugyan kivívták, most azonban azon a sor, hogy az igazságot, a működő jogállamiságot harcolják ki.

17.02

Grendel Gábor arra emlékezett, hogy édesapja, Grendel Lajos 30 évvel ezelőtt ugyanitt állt, és felszólalt a magyar kisebbség nevében. Hozzátette: úgy véli, a forradalom még nem ért véget.

16.58

Matovič kijelentette:

a magyar politikum mindig a demokratizálódás oldalán állt, így most a szlovák pártokon a sor, hogy segítsék az MKP-t.

16.51

A színpadon újra Igor Matovič, az OĽaNO vezetője, aki összefogásra szólította fel az ellenzéki pártokat. Hangsúlyozta: a nagyobb politikai pártok vegyék listájukra a kisebb pártok jelöltjeit, így azok szavazatai nem vesznek el. Kiemelte, az MKP is ossza meg listáját.

16.42

Felszólalt Ján Budaj (OĽaNO), a 30 évvel ezelőtti események egyik központi figurája. 

16.37

Az OĽaNO parlamenti frakciójából Grendel Gábor szólt a tömeghez.

16.35

Az Sznf téren körülbelül 4–5 000 ember gyűlt össze, a rövid koncert után azonban többen elhagyták a helyszínt.

16.31

Az esemény a párt vezetője Igor Matovič beszédével és a Tublatanka zenekar koncertjével vette kezdetét.

17 óra 11 perctől a Tisztességes Szlovákiáért mozgalom tart demonstrációt a Szabadság téren. 

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?