Za ľudí: Azokon az afgánokon fogunk segíteni, akik korábban segítettek nekünk

afganisztán menekültek

A koalíció úgy határozott, hogy Szlovákia azokon az afgánokon fog segíteni, akik korábban segítettek nekünk vagy a szövetségeseinknek. Ezt a Za ľudí párt sajtóosztálya közölte a TASR hírügynökséggel szerdán.

"Tekintve, hogy Szlovákiából egy kisebb misszió volt jelen Afganisztánban, korlátozott számú emberről van szó. A pontos számot azután fogjuk tudni, hogy befejeződött a művelet" - áll a párt állásfoglalásában.

A Za ľudí szerint a következő hónapokban nagyon nehéz lesz segíteni az iszlamisták által irányított ország lakosainak, legalábbis addig, amíg ki nem derül, hogyan fogják igazgatni az országot, vagy hogy betartják-e legalább a legalapvetőbb emberi jogokat, például a nők jogát az oktatáshoz.

Eduard Heger (OĽANO) kormányfő hétfőn (augusztus 16.) bejelentette: a kabinet tíz afgán állampolgár számára nyújt menedékjogot, olyan személyeknek, akik ez elmúlt években nagyon intenzíven együttműködtek az uniós tagállamokkal.

Szerdán arról tájékoztatott, hogy folyamatban van a szlovák és az afgán állampolgárok Kabulból való biztonságos elszállítása. Hozzátette: a menekültek esetleges befogadásának kérdését a koalíciós tanács fogja megvitatni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?