Viszlát, SZEVASZ?

Dunaszerdahely. Bizonytalan a Szerdahelyi Városi Színház (SZEVASZ) sorsa. A kamaraszínházat, amelynek bemutatkozó előadását pár hónapja láthatta a közönség, Gágyor Péter szeretné működtetni, azzal az elképzeléssel, hogy a város is hozzájárulna fenntartásához.

Szavai szerint hónapok óta húzódó megbeszélések után tegnap kapott először konkrét választ Pázmány Péter polgármestertől, aki közölte, hogy a város mégsem tudja vállalni a színház támogatását. Kérdésünkre, miért nem lesz színház Dunaszerdahelyen, Pázmány Péter elmondta: Gágyor Péter fél éve kereste meg az önkormányzatot a városi színház ötletével, és abban egyeztek meg, hogy ha Gágyor a színház anyagi fedezetét biztosítani tudja, akkor elképzelhető, hogy működtetésébe a városi önkormányzat beszállhat évente 2 millió koronáig terjedő összeggel. A polgármester szerint a színház ügyének egyik akadálya az, hogy Gágyor a mai napig nem adott le költségvetési javaslatot az önkormányzatnak, továbbá hogy hiányzik a működtetéshez szükséges intézményi háttér; például egy részvénytársaság, ugyanis magánszemélyeknek a város nem adhat pénzt. Maga a város pedig nem tarthat el egy színházat, ez évente legalább 20-30 millió korona.

Gágyor Péter úgy látja, a polgármester által felsorolt okok csupán tessék-lássék akadályok. Elmondta: nem fedi a valóságot, hogy semmilyen költségvetési javaslatot nem adott le. Kidolgozta a színház működésére vonatkozó koncepciót, s írásban benyújtotta az önkormányzatnak, az alapján elkészíthető lehetne egy, a szakmai előírásoknak is megfelelő költségvetés. Véleménye szerint a SZEVASZ fenntartható lehetne a polgármester által felajánlott évi 2 milliós támogatással is, azzal, hogy más forrásokból is megpróbálnak a színház működtetéséhez pénzt szerezni. És hogy Szerdahely önkormányzata nem zárkózott el a terv elől, annak szerinte az is bizonyítéka, hogy pár hete Esztergomba is ellátogatott Dunaszerdahely polgármester-helyettesével, és arról tárgyaltak az ottani önkormányzattal, hogy a két város esetleg közösen működtethetné a színházat. Gágyor Péter a polgármester által felsorolt hiányokat nem tartja a színház megindítását kizáró oknak. Az önkormányzat követelményei szerinte teljesíthetők. Elmondta: a SZEVASZ nem tart igényt 20-30 milliós költségvetésre, és a város által felajánlott évi 2 millió is elég lenne számukra, ugyanígy hajlandóak lennének részvénytársaságot is létrehozni, mivel úgy véli, Dél-Szlovákiában Dunaszerdahely az egyetlen olyan város, amelyben adottak a feltételek a harmadik magyar színház működtetéséhez. (me)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?