Visszautasított indítvány

Pozsony. A kormány elutasította Bauer Edit és Eva Černá törvényjavaslatát, mellyel a nem állami szociális intézmények pénzügyi támogatását szerették volna növelni, azonos szintre hozva ezzel az állami intézményeknek nyújtott támogatással.

Pozsony. A kormány elutasította Bauer Edit és Eva Černá törvényjavaslatát, mellyel a nem állami szociális intézmények pénzügyi támogatását szerették volna növelni, azonos szintre hozva ezzel az állami intézményeknek nyújtott támogatással. A szociális segítségnyújtásról szóló törvényhez benyújtott módosítás mintegy 30 százalékkal növelte volna az egyes szolgáltatásokért juttatott állami támogatást úgy, hogy nem terhelte volna az állami költségvetést. A megnövekedő költségeket fedezni lehetett volna az önkormányzatoknak járó decentralizációs támogatásból, melynek összegét a parlament 350 millió koronával növelte az állami költségvetés decemberi elfogadásakor. Ebből az összegből mintegy 230 millió koronát kellett volna pótlólag a szociális intézmények fenntartására fordítani. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?