Visszaigényelhetik vagyonukat

Pozsony. Nem ellenzi az érdekegyeztető tanács megszüntetését a parlament, legalábbis az ezt szorgalmazó törvénytervezetet a képviselők nem utasították el, s hamarosan második olvasatban is megvitatják.

A kormány a kompetenciatörvény módosítását szorgalmazza, mely megszüntetné az érdekegyeztető tanácsról szóló jogszabályt, ugyanakkor az érdekegyeztetés nem szűnne meg, hanem a jelenlegi háromoldalú testület a kormány állandó tanácsadó szervévé válna. A kabinet a javaslattal a szakszervezet politikai ambícióira reagál.

A törvényhozás tegnap megvitatta azt a képviselői javaslatot is, melynek értelmében az egyházak visszaigényelhetnék ingatlanjaikat. Peter Muránsky kereszténydemokrata honatya azzal indokolta, hogy az állam azoknak a természetes személyeknek nagyobb védelmet biztosít, akiknek vagyonát 1948 és 1990 között elkobozták, mint az egyházaknak, pedig őket is számtalan törvénysértés érte. A rendszerváltás utáni eufóriában ugyan rövid ideig lehetővé vált a restitúció, ám sokan lemaradtak róla.

A honatyák tudomásul vették a pártok zárszámadásáról szóló jelentést is. Farkas Pál, a költségvetési bizottság elnöke elmondta: idén 10 politikai erő kap támogatást az állami költségvetésből. A hét parlamenti párton kívül csak a PSNS, az SNS és a HZD juttatta el a parlamentbe a törvényben megszabott határidőig, március 31-éig az előző évre vonatkozó, hibátlan zárszámadást. A támogatás nagyságát a legutóbbi parlamenti választásokban az egyes pártokra leadott szavazatok arányában határozzák meg. Bár az utóbbi három párt nem jutott be a parlamentbe, bizonyos számú voksot kaptak, ezért tevékenységükre az állam ad pénzt. A zárszámadáshoz csatolni kellett az esetleges szponzorok listáját, az adóhivatal álláspontját és a Könyvvizsgálói Kamara által kisorsolt független könyvvizsgáló szakvéleményét. Az OKS és a zöldek nem mellékelték az adományozók listáját, a DS és az SDA elfeledkezett az adóbevallásról, az SDĽ pedig nem postázta a könyvvizsgálói véleményt. Az OKS és a zöldek már kijavították jelentésüket. „Szlovákiában 119 politikai erőt jegyeznek, a határidőt 58-an tartották mee, négyen március 31. után postázták zárszámadásukat” – tájékoztatott Farkas. A költségvetési bizottság a többi pártot felszólította, hogy minél hamarabb tegyenek eleget kötelezettségüknek. Tájékoztatása szerint 31 esetben a címzett ismeretlen volt, 21 pártnak pedig ugyan sikerült kézbesíteni a levelet, ám nem reagált a felszólításra. A parlament jóváhagyta, hogy a zárszámadásokat a világhálón is hozzák nyilvánosságra. (-sza-)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?