Via Iuris: csak a koalíció és az ellenzék összefogásával törölhetők el az amnesztiák

Pozsony |

<p>A Via Iuris szervezet felszólította a koalíciós és az ellenzéki képviselőket, hogy tegyék félre a pártoskodást és a politikai játszmákat, és egyezzenek meg a mečiari amnesztiák eltörlésének módjáról.&nbsp;</p>

Zuzana Čaputová, a Via Iuris programigazgatója elmondta: a parlament elé most két különböző javaslat kerül az amnesztiák eltörléséről, és ha a képviselők nem tudnak egyezségre jutni, politikai patthelyzet fenyeget, Mečiar amnesztiái pedig érvényben maradnak. "Ha a politikusok meg tudtak egyezni abban, hogy a mečiari amnesztiák amorálisak és el kell törölni őket, akkor most kötelessegük megegyezni az eltörlés alkotmányos módjáról is" - tette hozzá Čaputová. A Via Iuris online petíciójához továbbra is csatlakozhat bárki, aki támogatja az amnesztiák eltörlését. A petíciót 11 nap alatt több mint 67 700-an írtak alá. Ján Budaj (OĽaNO-NOVA), az amnesztiák eltörléséről szóló ellenzéki törvénymódosítás beterjesztője mai sajtótájékoztatóján bejelentette: hétfőn találkozóra hívja azokat a képviselőket, akik első olvasatban támogatták a javaslatát, hogy foglaljanak állást az új, koalíciós javaslattal kapcsolatban. Ez utóbbi szerint előbb alkotmánymódosítással bővítenék a parlament jogköreit. A Nemzeti Tanács ezt követően  háromötödös többséggel eltörölhetné az amnesztiákat. Az erre vonatkozó döntést az Alkotmánybíróság (AB) is megvizsgálná a döntést követő két hónapon belül. A végső szót tehát, vagyis hogy érvényes-e a mečiari amnesztiák eltörlését kimondó döntés, vagy nem, az AB mondaná ki. MI TÖRTÉNHET AZUTÁN, HOGY ELTÖRLIK A MEČIARI AMNESZTIÁKAT? Az alkotmánymánymódosítási javaslatról a március 21-én kezdődő ülésen döntenek, elfogadásához 90 támogató szavazat szükséges. A módosítás a mečiari amnesztiák mellett a Michal Kováč exállamfő által kiosztott kegyelmeket is érintené. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?