Veteška: Bugárral jól tudok együttműködni

Pozsony. Viliam Veteška, a HZDS alelnöke tegnap nem kért pénzt azért, hogy szerepelt a Markíza televízió Testre szabva című műsorában. Vele ellentétben, főnöke, Vladimír Mečiar ugyanis erre csak honoráriumért hajlandó.

Pozsony. Viliam Veteška, a HZDS alelnöke tegnap nem kért pénzt azért, hogy szerepelt a Markíza televízió Testre szabva című műsorában. Vele ellentétben, főnöke, Vladimír Mečiar ugyanis erre csak honoráriumért hajlandó. – „Nekem erről más a véleményem, de Mečiar annyira keresett személyiség, hogy a sajtó igazán harcolhat érte. Ha egyszer olyan népszerű és fontos politikus leszek, mint ő, én is fontolóra veszem a dolgot” – mondta. Természetesen nem zárta ki, hogy a választások előtt Mečiar is megint ingyen fog szerepelni. „Nekem az az előnyöm, hogy nem támadnak az újságírók” – magyarázta Veteška, miért ő lesz a választási kampány egyik főszereplője. Cáfolta, hogy a HZDS és az SDKÚ között titkos megállapodások léteznek; ha megváltozott a viszonyuk, az csak azzal magyarázható, hogy egyes politikusok mostanában máshogy közelítenek Mečiarhoz. „A kormánypárti képviselők közül Bugár Bélával és Pavol Hrušovskýval tudok a legjobban együttműködni, ám egyikük sem volt ott az SDKÚ és a HZDS tárgyalásán, tehát nem tudhatják, miről volt szó. Csak Törökországról és az uniós alkotmányos szerződésről egyeztettünk az SDKÚ-val” – ismételte meg Veteška.

Az alakuló megyei szlovák koalíció szerinte a polgárok természetes igénye, és nem a magyarok ellen irányul. Országos szinten korainak tartja a HZDS és a kormánypártok szorosabb együttműködését, a mozgalom elképzeléseihez jelenleg a Smer politikája áll a legközelebb. „Idáig a parlamentben konstruktívak voltunk, ám elkezdődött a megbízatási időszak második fele” – indokolta Veteška az ellenzék utóbbi időben mutatott magatartását. Megerősítette: hamarosan újabb miniszterek ellen terjesztenek elő bizalmatlansági indítványt, ám neveket nem árult el. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?