Veszélyben az autógyárak

Pozsony |

<p>Még mindig kevés a szakképzett munkaerő, pedig már az iskolákban is toboroznak.</p>

Legalább 12 ezer diákot kell 2020-ig bekapcsolni a duális képzés rendszerébe, ellenkező esetben nem lesz elég szakképzett munkaerő az autóiparban, a gazdaság húzóágazata pedig elveszíti konkurenciaképességét – figyelmeztettek tegnap a Szlovák Autóipari Szövetség (ZAP) képviselői. 

Két évvel ezelőtt kezdődött Szlovákiában a duális képzés, melynek keretében a munkáltatók kezdtek szorosabban együttműködni a szakközépiskolákkal és az egyetemekkel. Az autógyárak például különböző szakmai gyakorlatok révén már az iskolákban keresik és képezik leendő alkalmazottaikat. Juraj Sinay, a ZAP elnöke szerint a duális képzés rendszerét sikerült jól beállítani, viszont jóval több diáknak kellene bekapcsolódnia a programba. 

A gyakorlati oktatás azoknak nyújthat ideális lehetőséget, akik nem tudják eldönteni, milyen ágazatban fognak dolgozni, vagy akik nem akarnak tanulmányaik befejezése után a munkanélküliek nyilvántartásába kerülni. 

„Azokban a régiókban, ahol magas a munkanélküliség, vagy ahol nehéz elhelyezkedni, ez ideális alternatíva, hiszen a fiatalok még az iskola befejezése előtt biztosak lehetnek benne, hogy nem maradnak munka nélkül” – mondta Sinay. 

A duális képzésbe eddig 2508 diák, 200 munkáltató és 70 iskola kapcsolódott be. A diákokat 46 szakon készítik fel leendő szakmájukra, 1234 diák már szerződést is kötött jövőbeli munkáltatójával. 
Sinay szerint ezek a számok is igazolják, hogy a rendszer működőképes, viszont ez sem lesz elég, ha 2020-ig nem kapcsolódik be a duális képzésbe legalább 12 ezer diák. „Számításaink szerint évenként több mint 3000 diáknak kellene csatlakoznia a programhoz ahhoz, hogy ki tudjuk elégíteni az ágazat igényeit” – mondta a ZAP elnöke azzal, hogy ha a hazai munkaerőpiac nem tud elég alkalmazottal szolgálni, az ágazat elveszíti konkurenciaképességét, a munkáltatók pedig kénytelenek lesznek külföldi munkaerővel pótolni a hiányt. Juraj Sinay véleménye szerint elsősorban a duális képzés népszerűsítésén kellene javítani, sok diákhoz ugyanis nem jut el az információ arról, hogy létezik ilyen program. 

A duális képzés egyébként nemcsak az autóiparra korlátozódik, hanem már a mezőgazdaságban is hódít. A középiskolások gyakorlati oktatásának érvényesítését elsősorban a mezőgazdasági gépészet, valamint a cukrászat–pékség szakmában vállalták az agráripari cégek. 

A gyakorlati oktatást eddig 27 mezőgazdasági és 19 élelmiszeripari oktatási intézmény vállalta. (dem, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?