Vérvonalak Európa szívéhez

BAKA L. PATRIK

Írásunk az eddigi feltérképezésekkel szemben a hangsúlyt nem csupán az Árpád-házból származó uralkodókra, tehát a férfiágra helyezi, hanem igyekszik a valóságnak megfelelő jelentőséget tulajdonítani a dinasztiába bekerült női ágnak, tehát a királynéknak is. Halkan megjegyezzük, hogy országunk történetét és középkori politikáját elsősorban nem a vármegyékben körülhordozott véres kard alakította, hanem sokkal inkább az uralkodócsaládok között megköttetett házasságok. Egy másik cél annak a gondolatnak az árnyalása, hogy az Árpád-ház 1301-es, férfiági kihalásával véget ért volna a tulajdonképpeni magyar királyok uralkodása. Az őket követő Anjouk genealógiai és családi szempontból ugyanis éppolyan jogos királyai voltak Magyarországnak, mint az Árpádok.

Dinasztikus házasságok

A dinasztikus házasság az uralkodócsaládok között, jellemzően meghatározott politikai céllal létesülő házassági kapcsolat, amely együtt jár az érintett államok közötti szövetség létrejöttével. Az ilyesfajta házasság bevett gyakorlat volt az ókortól kezdve a középkoron át egészen a huszadik századig. Napjainkban, a modern, alkotmányos monarchiák korában már elvesztette jelentőségét. Az Árpád-ház a honfoglalást és az államalapítást követően fokozatosan betagozódott Európa régi dinasztiáinak sorába. Mint ilyen, gyakorta kötött dinasztikus házasságot más uralkodói famíliákkal, időnként azonban alacsonyabb rangú családokkal is házasságra lépett, jellemzően az országon belüli viszonyok elegyengetése érdekében.

Érdemes elmondani, hogy a bizánci írók művei alapján az Árpád-ház egészen az időszámításunk előtti harmadik századig vezethető vissza. Eszerint még az ázsiai Hun Birodalom megalapozója, Mao-tun fejedelem is az ősüknek számít, az Isten ostorának mondott Atillával és az Európára törő hunok vezérével, Balambérral együtt. Ezek a feljegyzések persze mitizáló – és a kontinuitást bizonyítani kívánó – jellegük révén fenntartásokkal kezelendők, a honfoglaló Árpád fejedelemről azonban, akinek a nevét a dinasztia családneve is tükrözi, már érdemleges adataink vannak.

Az első Árpádok

Taksony fejedelem több szempontból is az általunk vizsgált dinasztia kulcsfigurája, hiszen bár első királyaink az ő elsőszülöttjének, Gézának a leszármazottai, az 1046 és 1301 közötti összes Árpád-házi király Géza öccsének, Mihálynak és az ő fiának, Vazulnak az utóda. Írásunk ilyenformán Taksonyt tekinti az Árpád-ház „alapkövének”, az ő személye jelölné a más házakkal és családokkal még kapcsolatba nem került, „tiszta” dinasztiát. Az ő fiai azonban – mivel Taksonynak nem magyar, hanem besenyő felesége volt – már más néphez is köthetők. A továbbiakban tehát, ahogy lépcsőzetesen haladunk előre, az Árpád-házba bekerülő újabb és újabb hercegnők családfáját egészen Taksony generációjáig igyekszünk felkutatni, hogy diagramjaink mindvégig arányosak maradjanak.

Először tekintsük át Géza fejedelem leszármazottainak dinasztikus kapcsolatait. „Gyula [erdélyi fejedelem] nemzett két leányt, egyikük Karold, másikuk Sarolt, Szent István király Anyja” – írja Anonymus Gesta Hungarorumában, igazolva Géza fejedelem feleségének kilétét. Sarolt bekerülése a dinasztiába a formálódó ország egységét volt hivatott megszilárdítani. Mivel azonban ő ugyancsak Magyarország szülötte, diagramunkon az Árpádoknak kijáró színnel jelöltük.

Géza nagyfejedelem elkötelezett híve lett a nyugati kereszténységnek, így egyértelmű volt, hogy fiának egy nyugati hatalom hercegnőjét kívánta felségül megszerezni. A választás a kor egyik legjelentősebb családjának sarjára esett, a Liudolf-, avagy Szász-házból származó bajor hercegnőre, Gizellára. Gizella II. (Civakodó) Henrik bajor herceg és Burgundi Gizella leánya volt. Apai nagyszülei I. Henrik bajor herceg (Liudolf-ház) és Bajor Judit (Luitpold-ház) voltak. Mindkét család Bajorországhoz köthető, így a két dinasztiát egyazon színnel jelöltük. Gizella anyai nagyszülei a Welf-házból származó I. (Békés) Konrád, Burgundia királya és Bellay Adelheid voltak. Bellay Adelheid nem dinasztia sarja, így diagramunkban őt is a burgundiak közé soroltuk. Gizella királynéról még elmondható, hogy I. (Madarász) Henrik német királynak, a Német-római Szent Birodalom megalapozójának volt a dédunokája. Gizella és István gyermekeinek története igen tragikus. Az elsőszülött fiú még kisgyermekként meghalt, Imre pedig egy szerencsétlen baleset áldozata lett (1031-ben vadkan sebezte halálra). Halálával férfiágon el is hervad az Árpád-ház Géza nagyfejedelemhez köthető ága.

Az alábbiakban, a terjedelmi keretek miatt nem áll módunkban hasonló részletességgel foglalkozni az összes király genealógiai kapcsolataival, ehelyett inkább néhány meghatározó és érdekes példára térünk ki, és az ábrázolásra szorítkozunk: IV. (Kun) László és testvére, Mária, nápolyi-szicíliai királyné adatait közöljük.

Ősök és százalékok

Összefoglalás gyanánt megjegyezzük, hogy Taksony fejedelemtől III. Andrásig terjedően milyen dinasztiákkal került kapcsolatba az Árpád-ház. Csak azokat a házakat tüntetjük fel, amelyekkel a magyar uralkodói család a rokoni viszonyon túl vérségi kapcsolatba is került, tehát a házasságokból utód(ok) is fogant(ak).

Közvetlen kapcsolat (királynéink bizonyítottan egyenes férfiági leszármazottai, tehát tagjai a következő uralkodói dinasztiáknak): Barcelonai-ház, Courtenay-ház, Hauteville-ház, Laszkarisz-ház, Liudolf-ház, Piast-ház, Rurik-ház, Száli-ház, Vukanovics-ház.

Közvetett kapcsolat (királynéink az előzőeken túl bizonyítottan rokoni és vérségi kapcsolatban álltak a következő uralkodói házakkal): Angélosz-ház, Ascarida-ház, Bagratuni-ház, Candiano-ház, Capeting-ház, Diogenész-ház, Dukász-ház, Jelling-ház, Jiménez-ház, Karoling-ház, Kilikiai-ház, Kometopoulosz-ház, Komnénosz-ház, Monomachos-ház, Moszuli-ház, Orseolo-ház, Premysl-ház, Réthel-ház, Széphajú-ház, Welf-ház, Wessex-ház, Yngling-ház.

Az Árpád-ház utolsó uralkodója III. Andrást volt, az ő ága viszont nem folytatódott, hiszen leánya, Erzsébet zárdába vonult. Más a helyzet azonban IV. (Kun) László királyunk testvére, Mária nápolyi és szicíliai királyné utódaival, akik közül nemcsak trónkövetelők kerültek ki, hanem az ország új királya, I. (Anjou) Károly Róbert is.

Többen úgy tartják, hogy az Árpád-házat követően idegen királyok ültek a magyar trónra. Vajon valóban így van?

IV. László király és Mária esetében, ha Taksony generációs szintjén vizsgálnánk a családfát, teoretikusan 4096 őst találnánk. Ténylegesen ennél kevesebbről van szó, hiszen vannak átfedések. 4096-ból ezért beszélhetünk az egyetlen Árpád-házi ős, Taksony helyett aránylagosan 3-ról. Ez kerekítve 0,07%-ot jelent. Ha nem csupán Taksony szintjét tekintenénk át, hanem számításba vennénk mind a tizenhárom generációt, akkor ugyancsak teoretikusan 8191 őst találnánk. A valóságban persze itt is léteztek átfedések, a 13, Árpád-házinak tekintendő ős helyett tehát – az arányokra ügyelve – 19-et kellene számon tartanunk. Ez kerekítve 0,23%-nak felelne meg.

I. Károly Róbert, aki az Anjouk közül elsőként foglalta el a magyar trónt, Árpád-házi Mária unokája volt, tehát az ő esetében plusz kétgenerációnyi őssel kell számolnunk. Ez 16 384 személyt jelent. Károly Róbertnek ebből – az átfedéseket megint csak nem azonosítva – Taksony generációs szintjén ugyanúgy 3 (0,018%) őse volt Árpád-házi, minden generációt számba véve pedig a 32 767 felmenőből 19 (0,061%). Ezek valóban igen csekély értékek, ám ha IV. (Kun) Lászlónak születetett volna gyermeke, s általa még unokája is, az arány ugyanez maradna.

Konklúziónkat egy kérdő mondatba tömörítenénk: Genealógiai téren IV. (Árpád-házi) Lászlóval összehasonlítva I. Anjou Károly Róbert valóban idegen királynak számított Magyarországon?

Nem kétséges, hogy tizenhárom generáció alatt – számokban kifejezve – egyre csak szűkült a házat megalapozó ősökhöz fűződő kapcsolat, ez azonban korántsem jelenti azt, hogy a dinasztia elvesztette volna a magyar néphez kötődő öntudatát. Általuk is levonható a következtetés, hogy nem az ősök vére, származása és családneve emel valakit egy – vagy akár több – nemzetség nagyjai közé, hanem az iránta érzett felelősség és a helytállás. Az Árpádok, illetve leány- és férfiági leszármazottaik egyaránt így léptek hőseink csarnokába, nekünk pedig mind a mai napig így kellene tekintenünk rájuk.

A szerző a komáromi Selye János Egyetem hallgatója. A szöveg egy megegyező című tudományos diákköri munka kivonata.