Vége a kvótaügynek – nem történt bűntény

ÚJ SZÓ-HÍRPozsony. Senki sem bűnös az első Fico-kormány legnagyobb botrányának ügyében. A főügyészség tegnap megerősítette a korábbi tényállást, mely szerint nem kell folytatni az eljárást, mivel hogy nincs is szó bűntényről.

ÚJ SZÓ-HÍR

Pozsony. Senki sem bűnös az első Fico-kormány legnagyobb botrányának ügyében. A főügyészség tegnap megerősítette a korábbi tényállást, mely szerint nem kell folytatni az eljárást, mivel hogy nincs is szó bűntényről. „Az eset ugyan megtörtént, de nem minősül bűnténynek” – szól az illetékes ügyész álláspontja. Nem sikerült ugyanis bebizonyítani sem azt, hogy az államot kár érte, sem azt, hogy mekkora lehetett ez a kár. Fennáll ugyan a lehetőség, hogy a szlovák szén-dioxid-kvóták eladása az Interblue Group nélkül előnyösebb lett volna Szlovákia számára, de ezt sem lehet bebizonyítani, mivel a kvóták ára egyrészt üzleti titoknak minősül, másrészt nincs is általánosan meghatározott kereskedelmi áruk.

Az első Fico-kormány idején az SNS két miniszterét is leváltották a kvótaeladási botrány miatt, ugyanis a kvótákat a vádak szerint áron alul adták el, amivel körülbelül 47 millió eurónyi kárt okoztak az országnak. A vizsgálatot tavaly ősszel állították le, a főügyészség viszont ezt felülvizsgálta, de végül megerősítette a tavalyi döntést. (vps, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?