Vasárnap olthatják be az első szlovák állampolgárt a Covid-19 ellen

koronavírus-vakcina

Vasárnap (december 27.) kezdődhet meg Szlovákiában az új típusú koronavírus elleni vakcinázás. Ezt Zuzana Eliášová, a Szlovák Egészségügyi Minisztérium szóvivője közölte a TASR hírügynökséggel kedden, hangsúlyozva, hogy egyelőre még nem biztos a dátum.

Az oltóanyag leszállítása egy nappal korábban, december 26-án, szombaton esedékes. Az egészségügyi tárca nem árulta el, hogy ki lesz az első beoltott személy Szlovákiában, ahogy azt sem, hogy hol fogják beadni az első oltást. „A részletekről előzetesen tájékoztatni fogunk” – közölte Eliášová.

Pavol Jarčuška epidemiológus pénteken (december 18.) annyit mondott, hogy az első beoltott olyan személy lesz, aki rizikócsoportba tartozik, és élete során sokat tett a társadalomért.

Jana Ježíková egészségügyi államtitkár információi szerint egyelőre 10 000 oltás fog érkezni, melyeket két adagban fognak beadni. Szlovákia összesen 18 millió vakcinára kötött szerződést, 3,3 millió lakost kellene beoltani.

Az első hullámban az egészségügyi dolgozókat, a szociális intézetek alkalmazottait és a kritikus infrastruktúra területén dolgozókat készülnek beoltani. A második hullámban kerülhetnek sorra a szociális intézetek ügyfelei, a 65 évnél idősebb páciensek és a krónikus betegek. A harmadik hullámban oltanák be a további rizikócsoportok tagjait, a negyedik hullámban pedig a többi, 18 évnél idősebb lakost.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?