Változik a vasúti menetrend

vonat vasút illusztráció
Pozsony |

Vasárnaptól új vasúti menetrend lép életbe országszerte. A változások mind a regionális, mind a nemzetközi járatokat érintik. 

A legnagyobb változásokra Besztercebánya megyében számíthatnak az utasok, elsősorban a Zólyom–Ipolyság vonalon, ahova 16 év után visszatérnek a személyvonatok. Munkanapokon 10 járatot indítanak mindkét irányban, hétvégente pedig kettőt. A közlekedésügyi minisztérium közölte, hogy az új szerelvények beiktatása elsősorban a diákok és a dolgozó emberek helyzetének megkönnyítésére szolgál. „A minisztérium folyamatosan fogja értékelni az új járatok közlekedését, és ha lesz rá igény, akkor hétvégén is több járatot indítunk” – tette hozzá a tárca. Az új szerelvények várhatóan január 2.-tól közlekednek majd. 

A Zólyom–Fülek vonalon is várhatóak változások: lecserélik a régi vonatokat, és helyettük dízel meghajtású szerelvényeket iktatnak be. A folyamat a jövő év közepétől kezdődik majd. Az új szerelvényeken modernebb felszereltségre is számíthatnak az utasok. A közlekedési tárca tervei szerint az elkövetkezendő két évben az egész Zólyom környéki régióban lecserélik a régi szerelvényeket. 

Nyitra megyében is több módosításra lehet számítani. Az Érsekújvár–Komárom vonalon legtöbb szerelvény 10 perccel később indul majd, a Párkány–Léva vonalon pedig nagyjából 6 perces eltolódásokra lehet számítani. 

A nemzetközi járatok esetében is változások várhatóak. Pozsonyból új közvetlen járat indul Zürichbe, Kassáról pedig új járatokat indítanak Bécsbe és Prágába. A Pozsony– Kassa vonalon várhatón rövidül a menetidő 2–7 perccel. 

Az új menetrendek már elérhetőek az állami vasúttársaság hivatalos honlapján.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?