ANKÉT: Így értékelik a választást a szlovákiai magyar személyiségek

Várható volt a parlamenti választás eredménye. Bíztam abban, hogy a jelenlegi kormányerők nem fognak ismét kormányt alakítani. Örömmel tölt el, hogy egy kivételével, olyan pártokból alakulhat kormány, melyek hozzám közelebb állnak. Reménykedem abban, hogy képesek lesznek megegyezni, valamennyi párt oktatási programját megnéztem, örülnék, ha ez a négy párt koalícióra tudna lépni és egy erős, stabil kormányt tudna alakítani, és négy éven keresztül probléma nélkül kormányozna. Magyarként nincsenek félelmeim, ha a meglévő jogaink nem sérülnek, még ha ha az elkövetkező négy év alatt nem is bővülnek, én elégedett tudnék lenni. Az MKÖ eredménye nem meglepő, mert önmagukkal fogtak össze, az Összefogás képviselőinek egy része négy évvel ezelőtt is szerepelt az MKP listáján, így ugyanazt az eredményt produkálták, mint akkor. Várható volt a Híd bukása. Ha az Összefogás valóban azzal a céllal jött létre, hogy ténylegesen összefogja az összes politikai pártot, mely képviselheti a szlovákiai magyarságot, akkor kutya kötelessége lett volna ezt megtenni, nem belépni az MKP-ba, együttműködni a Magyar Fórummal, mert ez kevés. Csak akkor lehetett volna valódi választási párt. Itt az ideje, hogy akár a nulláról építkezve egy teljesen új magyar platformot létrehozni. Van rá négy év, ennyi idő alatt kevésbé ismert emberekkel is meglehet ezt csinálni. De olyan rátermett emberekre van szükség, akik egyrészt tökéletesen beszélik az államnyelvet, mert csak így tudják képviselni az érdekeinket a szlovák parlamentben, másrészt pedig nem olyan jelölteket kell állítani, akik mindenhez értenek, igazából viszont semmihez, mert ezeket a jelölteket a nagypolitikába jártas szlovák politikusok megeszik reggelire. (ie)

Vegyes érzéseim vannak. Azok egyrészt reményteljesek, mert búcsút veszünk egy olyan politikai garnitúrától, amely kizsigerelte az országot, másrészt aggodalommal teliek. Azok a pártok, amelyek Matovičcsal az élén naivitással határos diadalmassággal átvették a hatalmat, inkább kételyeket ébresztenek bennem, mint reményt. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem drukkolok nekik, inkább azt, hogy a győzelemnek inkább a meccs végén örülök. Csalódottságot is érzek, mivel nem jutott be magyar párt, sem a PS/Spolu, utóbbi egészen sajnálatos módon. Kotleba pártjának a prognózisokhoz mért alacsony eredménye pozitív hír abból a szempontból, hogy szavazói elcsalhatók, nem pedig begyöpösödött radikális nézetű 10–13 százalék. (dem)

Az úgynevezett közvéleménynek, amit leginkább egy alaktalan, időnként rendszerszerű formációkba összeálló masszaként lehet elképzelni, óriási elvárásai voltak a választással kapcsolatban. Ami érthető, hiszen a 2016-ban alakult koalíció már jó ideje elvesztette a valódi legitimitását. Minden elvárás nem teljesülhetett, és megint megtapasztalhattuk a sajátságos szlovák politikai rendszer hibáit: 800 ezer szavazó ébredhetett úgy vasárnap reggel, hogy hát, pechünk volt, majd csak elrepül ez a négy év is. Ezzel talán valamit kezdeni kellene. Az is elég furcsa, hogy egy kétpárti koalíciónak nem elég a 200 ezer szavazat a bejutáshoz, pedig nem indíthattak több jelöltet, nem kaphattak több médiateret stb. A romokban heverő magyar pártok számára az új jelszó már nem az összefogás kellene hogy legyen, mert arról kiderült, hogy nem elég, hanem az újjáépítés. Idő egyelőre van rá, a többit illetően elég szkeptikus vagyok. Igor Matovičtól mint miniszterelnöktől pedig kár lenne elvárni, hogy bölcs államférfiként viselkedjen, viszont menedzserként még jól teljesíthet akkor is, ha a kormánya egy aknamezőn alakul meg. Sajnos Andrej Kiska alig láthatóra zsugorodott pártja marad a nyugatias irányvonal egyedüli hiteles garanciája a leendő koalícióban; ugyanakkor könnyen meglehet, hogy ha előrehozott választás nem is lesz, Kiskáék akkor sem bírják végig Matovič, Kollár és Sulík mellett. Azt fél éven belül látni fogjuk, ez a nagyon óvatos optimizmusra okot adó, ám főként Kollár és a kiszámíthatatlan OĽaNO-frakció miatt a társadalmi kontrollt fokozottan igénylő koalíció életképes-e egyáltalán. Ha nem lesz az, a fő feladatát, Ficóék eltávolítását akkor is elérte, s addigra talán megérünk egy olyan kormányhoz, amelynek valódi építő víziója is lesz az ország jövőjéről. (ie)

A hétvégén megígértem magamnak, hogy soha többé nem követem öt percenkénti frissítésekkel a választási eredmények nyilvánosságra kerülését. Igyekszem majd ezt betartani. Ennek több oka is van. Maga a végeredmény az egyik. A végleges adatok láttán úgy éreztem magam, mint akinek a lónak ama bizonyos tagja jutott fizetségül. Az embernek káromkodni kélt kedve, aztán arra gondoltam rendezni kéne közös dolgainkat. Már most csak azt kéne pontosítani, kik kikkel milyen dolgokat rendezzenek. Tán ez is sikerül hamarosan. Polkorrektnek tartom azt, hogy a választásokat elbukott pártok vezetései kivétel nélkül mind lemondtak. Szomorúan konstatáltam azt a hírt, hogy Ján Kuciak falujában a maffia kormány nyert. Az is elszomorított, hogy a nacionalista félfasiszta erők legitimizálódtak bár kisebb mértékben erősödtek mint azt az előrejelzések mutatták. Szomorú, hogy az ország legelmaradottabb régióját pont ennek a pártnak a képviselője reprezentálja a törvényhozásban. Vigasz, hogy saját városában alig 650 preferencia voksot kapott. De így is szégyen ez! Szóval az egyik szeme sír az embernek, a másik meg üveg, ha nem veszi észre, ez most nem a legjobb eredmény. Mostantól nem lesz elég röplapot szórni, meg transzparenseket tartani a parlamentben. Dolgozni kell. Kellene. Ha tanár lennék, elégségest adnék erre a választásra. Még mindig káromkodni kél kedvem.

Az emberek körülbelül 20 százaléka a maffiát, 10 százaléka a fasisztákat, 33 százaléka pedig a rendszerellenes pártokat választotta. A választás legnagyobb paradoxona, hogy Ficót nyolc év után azok győzték le, akik 2011-ben értelmetlenül átadták ezt az országot a Smernek. Becslések szerint minimum a parlament felét konzervatív tálibok fogják elfoglalni, akik megmondják majd a nőknek, mit tehetnek a méhükkel, a melegek meg majd örülhetnek, hogy egyáltalán szabadlábon vannak. Az ijesztő ebben az, hogy pontosan tudjuk, mi történik tőlünk északra és délre – ideológiában utolértük a kulturálisan fejlettebb történelemmel rendelkező szomszédainkat. A körülbelül 10 százalékos magyar kisebbségnek jobb esetben is három képviselő személyében lesz képviselete a parlamentben. Ez komoly probléma, ugyanis négy évig ennek a kisebbségnek az ügyeivel nem lesz kinek foglalkoznia. Másrészt a magyar közösségnek ez még a javára is válhat, hiszen a maffia szövetségesei és Orbán leányvállalata között nem lehetett választani (a más pártok jelöltlistáján induló magyar platformokat egyelőre nem lehet komolyan venni). A választás legszomorúbb fejezete pedig a PS/Spolu: egy új, városi, liberális, intellektuális pártot nem lehet egy ugyan nagyon kedves és sikeres, ám felületes (és tulajdonképpen műveletlen) triatlonosra, illetve újrahasznosított „új” politikusokra (ex-SDKÚ-s és ex-sieťes) építeni. Egyébként hogyan lehet egy exit poll felmérés során 2–3 százalékkal félremérni nyolc pártból ötöt? Valaki fizetett is ezekért a felmérésekért? A jó hír az, hogy a Smer egy időre vagy végleg eltakarodik. A fasiszták pedig legalább nem erősödtek 2016 óta. Mégis legyünk optimisták, mert nem igazán van más választásunk. (dem)

A választások mindig egy pillanat lenyomatát adják. Félek, hogy ezt a pillanatot még megemlegetjük. Sorolhatók persze a pozitívumok: a Smert letaszították a trónról, a fasiszták nem erősödtek, az SNS kitartó munkával letornázta magát a léc alá. És ha a PS/Spolu választói a biztos bejutás tudatában nem Kiska és Sulík megmentése vagy a Smer feletti győzelem növelése mellett döntenek, egészen „európai” parlamentünk lenne. Csakhogy a Matovič-féle kormányzás borítékolható csődje (ne legyen igazam) még inkább kiábrándíthatja a választókat a „kulturált” pártokból, újra szót kaphat Fico, örülhet Kotleba és Danko utódja is. Mivel a vesztes vezetők tudták, mi a dolguk, a magyar pártok is lehetőséget kapnak a megújulásra. Az erodálódott Híd feléledhet egy rátermett vezetővel, az MKP körül meg remélhetőleg nem csak az eddigi helyezkedés zajlik majd, mert az akkor is kevés, ha teszem azt „összefogásnak” nevezik. (ssz)

Nem szabad túl sok energiát elpazarolni a múltban lezajlott dolgokra, csak annyit, amennyi a jelen megértéséhez és a jövőnk jobbá tételéhez szükségeltetik. Inkább előre célszerű tekinteni. A stratégiai, hosszú távú szemléletmódban való gondolkodást kell fókuszba helyezni, akár nemzetiségi, akár regionális szempontból, akár tematikus területenként gondolkodunk is a jövőről. A számok nem hazudnak, a folyamatok megértése, a rendszerekben való gondolkodás és a pozitív, problémamegoldó, alkotó hangulat kialakítása a fontos jelenleg a közösség szempontjából. (ssz)

Az elmúlt pár hétben sokszor mondogattuk: ilyen még nem volt, ennyire bizonytalan végkimenetelű parlamenti választás elébe még sosem néztünk. Bennem ez a bizonytalanság tovább él, fogalmam sincs, mit várjak Igor Matovičtól. Ha körülnézünk Európában, a hasonló recept alapján hirtelen hatalomra kerülő „mozgalmakˮ nem tudtak bizonyítani, karizmatikus vezetőik a sikeres aktivistából sikeres politikussá válás próbáját nem állták ki. Végignézve a 150 parlamenti képviselő névsorán, a kilátások nem túl rózsásak. Még nagyobb kérdőjel számomra, hogy a parlamentbe jutott pártok közül akad-e olyan, amelyik valódi hajlandóságot mutat a kisebbségek érdekeinek képviseletére. Ha mi ezt már nem tudtuk összehozni.

Azzal, hogy a PS/Spolu és a KDH nem jutott be a parlamentbe, sok szlovák is átélheti, mit jelent az elveszett szavazat. Ezeket a pártokat hasonló remény és büszkeség lengte körül, mint a magyar pártokat. Lehet, komolytalanul hangzik, de a csalódás, amit most közösen élünk át, akár össze is köthet minket. Nagyon nehéz, de szükséges, hogy a mostani csalódást ne egymás ellen fordítsuk. Országos szinten most félmillió szavazónak nincs képviselete a parlamentben. Ez hatalmas erőt jelenthet a parlamenten kívüli ellenzékben. Ha nincs parlamenti képviseletünk, marad a civil szféra. Ez legyen a terünk! Onnan védjük a jogainkat, értékeinket, és ne adjuk fel. (czg)