Václav Havel sem a hazájában próféta

Jiří Koťátko felvételeVáclav Havel az elismerés kapcsán csak szerényen mosolyog: egyáltalán nem gondolja, hogy befolyása valóban olyan jelentős volna, mint azt a lista összeállítói vélik. Csehszlovákia utolsó köztársasági elnöke a lapunkat is megjelentető Verlagsgruppe Passau kiadó újságíróinak adott interjút.

Már jó ideje hozzászokott, hogy ön sem próféta a saját hazájában – mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy október 28-ai felszólalásában Václav Klaus jelenlegi köztársasági elnök egy olyan csoportosulás megalakulására hívta fel a figyelmet, amely demokratikus jogkörök nélkül tör hatalomra. A média a kijelentést az ön személye elleni támadásként értelmezte. Valóban személyesen érintette az eset?

Egy cseppet sem. Már régóta nem veszem magamra a politikai csatározások során elhangzó beszólásokat. Klaus szokásos, a polgári társadalom ellen intézett kirohanásáról van szó. Szerintem a demokrácia alapja, hogy az emberek különböző célokból csoportosulnak, és ezen szerteágazó társadalmi valóság kicsúcsosodásai a politikai pártok. Ha leépülőben van a polgári társadalom, a pártok is szétesnek. Katasztrofális következményei lehetnek, ha ilyen körülmények között bukik a legfelső vezetés, ám egy virágzó polgári társadalomban még az is észrevétlen maradna, ha egy évben háromszor cserélődne ki a kormány.

Utódja annak idején a fejéhez vágta, hogy nem pártok feletti államfő. Jelenleg őt is ugyanezért bírálják. Mit takar tulajdonképpen a pártonfelettiség?

Nem is tudom. Természetesen felróhatták nekem, mégpedig joggal, hogy bizonyos nézeteim közelebb, illetve távolabb estek másokétól, de szerintem egy köztársasági elnöknek kell hogy legyen véleménye. Az államfőnek ugyanakkor egyes nézetbeli azonosságok alapján nem szabad mindenáron vak lojalitással viseltetnie anyapártjához.

Gyakran beszél arról, hogy a posztkommunista országokban maffiakapitalizmus uralkodik, amely gátja az áldatlan társadalmi viszonyok felszámolásának. Megállapítása Csehországra is érvényes?

Bizonyos értelemben igen. Gyakran tapasztalom magam körül, hogy az emberek inkább nem élnek választójogukkal, mivel úgy vélik, nincs kire adniuk voksukat, azt gondolják, minden politikus egy követ fúj. Hatalmas kár keletkezne abból, ha ez a vélekedés mind általánosabb jelleget öltene, és széles körű megalapozottságot nyerne. A társadalom újra a „mi” és az „ők” csoportjára bomlana.

A rendszerváltás előtt ön volt az egykori keleti blokk kommunista diktatúrák elleni lázadásának jelképe, ezenközben az országnak, melynek tíz éven keresztül állt az élén, sokkal erősebb kommunista pártja van, mint bármely más volt szocialista államnak. Nem kellett volna betiltani a KSČ-t?

Nehéz erre válaszolni. A mozgalom mára lecserélte teljes vezetését, kizárta soraiból az elmúlt rendszert fémjelző, rosszemlékű tagjait, és kész volt önmaga megreformálására. A szovjet blokk minden kommunista pártja esélyt kapott az átalakulásra, értelmetlen lett volna, ha mi ezt a lehetőséget nem teremtjük meg számukra. Annyi azonban bizonyos, ha egyöntetű politikai akarat követelte volna a párt felszámolását, semmi sem akadályozta volna meg tervében. Úgy tűnt, a társadalom sem kívánja a kommunista párt megszüntetését. Az utódpárt egyébként meglehetősen konzervatív színezetű politikát folytat. A konzervativizmusának magyarázata főként abban rejlik, hogy 1968-ban a változásokat sürgető, reformkommunista fiatalokat kizárta soraiból, így vált csupán karrierista, hatalomvágyó, dogmatikus emberek gyülekezetévé.

Lengyelországban nemrégiben súlyos vereséget szenvedett személyes jóbarátja, Kwasńievski pártja a Kaczyński-ikrek vezette, populista politikát folytató párttól. Mit jelenthet mindez Közép-Európa szempontjából?

A Kaczyński fivéreket jól ismerem, mégsem vagyok biztos benne, hogy nem csupán egy személyről van szó. Képtelenség őket megkülönböztetni. Az ikerpár egyik tagját még azokból az időkből ismerem, mikor Lech Walesa tanácsadója volt. Egyelőre nem lehet tudni, mire lesznek képesek, a választások előtti retorikájukból sok mindent nem lehet leszűrni.

Hogyan értékeli, hogy Közép-Európában mind inkább előtérbe kerül a populizmus?

A populisták szinte mindenhol azonos törekvéseket képviselnek, rokon lelkek, beleértve a cseh államfőt is. Paradox módon ez mégsem jelenti azt, hogy képesek lennének együttműködni, elmélyíteni népeik barátságát, sőt ellenkezőleg. Ez nyilván történelmi okokkal magyarázható. A kommunizmus bukásával többnyire a polgári, liberális, demokratikus értékrend és gondolkodásmód kerekedett felül, jelenleg pedig úgy tűnhet, a nemzeti érzelmű, adott esetben nacionalista politikusok kerülnek előtérbe.

A csehországi választási kampányban a szlovákiai reformok is tematizálódnak. A cseh szociáldemokraták nyilvánvalóan elrettentő, a jobboldali ellenzék pedig követendő példaként állítja majd be. Ön hogyan vélekedik a kérdésről?

Nem hiszem, hogy értékelnem kellene a Szlovákiában lezajlott reformfolyamatokat. Annyit azonban elmondhatok, ismerem Ivan Miklošt, még a szövetségi időkből, gondolkodásmódja, ésszerű liberalizmusa mindig rokonszenves volt számomra. Annak megítélésére azonban, hogy hatékonyan és kellő körültekintéssel hajtották-e végre a reformokat, igazán nem vállalkoznék.

Az iráni államfő nemrég kijelentette, hogy Izraelnek el kell tűnnie a térképről. Mit lehet az ilyen, a környezetüket nyíltan veszélyeztető államok – mint Irán vagy Észak-Korea – ellen tenni?

Kemény dió, ám a külpolitikának van jónéhány eszköze (embargók, nemzetközi elszigetelés) arra, hogy megfelelő módon kezelje a kérdést. Természetesen a megoldásokat országa válogatja, és ezeket rendkívüli érzékenységgel kell kezelni.

A cseh közvélemény körében nagy népszerűségnek örvendenek a valóságshow-k. Figyelemmel követi ön is ezeket?

Időnként belepillantok én is, hogy úgy mondjam nemcsak nézői kíváncsiságból, hanem szakmai érdeklődésből. Elgondolkodtam a jelenségről, miért is alakult ki.

És mire jutott?

Főként a profit és nézettség utáni hajsza zavar a valóság-show-k esetében. Ez oda vezet, hogy a szervezők művileg megszerkesztett helyzeteket alakítanak ki. Feltűnő, milyen előszeretettel beszélnek a szereplők az őszinteségről, és közben egymást zárják ki a játékból. Hamis erkölcsösségről van szó, amely mögött az üzlet erkölcstelensége bújik meg, ütköztetésekkel és elszigeteltséggel. Szesszel tömik tele ezeket az embereket, megtiltják nekik az olvasást, és szórakoznak rajta, hogy miként mennek egymás idegeire. Ha ez egy kísérlet, van értelme, mert a szociológusok és pszichológusok információt nyernek a szélsőséges helyzetekben tanúsított emberi viselkedésről, de tudjuk, hogy csak a borsos bevétel a cél. Néhány dolog pedig különösen zavar: például az, hogy felszólítják a nézőket, ha tudnak, közöljenek kompromittáló információt a szereplőkről, leplezzék le őket. Másrészt azonban el kell ismernem: szuggesztív ereje van, vonzza az embert, és arra ösztökéli, a következő adást is nézze meg.