Üvegszilánkok a joghurtban

Pozsony |

<p>Az üzletekben rendszerint zárás után észlelik az élelmiszerellenőrök a legnagyobb hiányosságokat &ndash; jelentette be tegnap Ľubomír Jahnátek földművelésügyi miniszter azzal, hogy az ismételt rajtaütésszerű ellenőrzések igazolták, az élelmiszerek minősége egy hónappal azután sem javul, hogy hatályba lépett a szigorúbb élelmiszertörvény.</p>

A jogszabály jelenleg arra is felhatalmazza az ellenőröket, hogy ha komolyabb hiányosságot észlelnek, azonnal bezárjanak egy üzletet, raktárt vagy élelmiszer-feldolgozót. Erre áprilisban egy dunaszerdahelyi húsadagoló és -csomagoló üzem fizetett rá elsőként. Mivel romlott húst találtak, és mint kiderült, engedély nélkül csomagolták át a hústermékeket, azonnal bezárták az üzemet. „Az ott talált 6,4 tonnányi húst elkoboztuk, megsemmisítjük, a vállalkozó ellen eljárást kezdeményeztünk” – mondta Jahnátek. Egy másik esetben már a rendőrség is eljárást kezdeményezett, ugyanis egy joghurtüzem az ellenőrök tiltása ellenére is árulta termékeit. A joghurtgyárban egy műszaki baleset következtében üvegszilánkok kerültek a termékekbe. Az ellenőrök az akkor gyártott joghurtok megsemmisítését rendelték el, amit az üzem később meg is tett. Ennek ellenére több tucat vásárló panaszolta az élelmiszer-biztonsági felügyelőségnek, hogy joghurtokban üvegszilánkokat találtak. Mint kiderült, a termékek abból a sorozatból származtak, amit meg kellett volna semmisíteni. A felügyelőség által áprilisban kezdeményezett eljárások alapján összesen 2,6 millió eurós büntetést adhatnak, ha sikerül igazolni az eladók mulasztását. Ekkora összeget az egész elmúlt év alatt nem szedtek be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?