Utolsó pofon a távozó emberjogi biztosnak

Pozsony |

<p>A parlament elutasította Jana Dubovcová leköszönő emberjogi biztos rendkívüli jelentését.</p>

A jelenlevő 140 képviselő közül 63 szavazott a jelentés mellett, a Smer, az SNS (kivéve Radovan Balážt) a Híd három képviselője (Gál Gábor, Jakab Elemér és Eduard Adamčík), Marian Kotleba pártja és a Sme rodinából kivált hármas viszont nem támogatta a jelentést. Jana Dubovcová a jelentésben a galántai Čistý deňben és Viera Tomanová (Smer) gyermekjogi ombudsman lányának gyermekotthonában talált hiányosságokról tájékoztatott.

Dubovcová felrótta, hogy a reszocializációs központokba való elhelyezéskor az érintett fiatalkorúakat a bíróság nem hallgatja meg, az ügyben eljáró hivatalok csak arra ügyelnek, hogy az eljárás önmagukra nézve problémamentes legyen. „A rendszer úgy van beállítva, hogy nem a gyermekek jogait védi, hanem önmagát” – mondta az ombudsman.

Többszörösen kihasználta a törvény adta kiskapukat Viera Tomanová lánya, aki a PETO gyermekotthont működtető polgári társulás ügyvezetője, hivatásos szülő és a gyermekotthon igazgatója is egy személyben. Ezzel gyakorlatilag önmagát ellenőrzi. Dubovcová leszögezte, hogy nem egyéni, hanem rendszerszintű hiányosságokról van szó.

A Čistý deň körül kirobbant botrányt követően a munkaügyi minisztérium akkreditációs bizottsága a központ működési engedélyének megvonását javasolta. Diana Messingerová, a Čistý deň jogi képviselője szerint még nem kapták kézhez a minisztérium döntését, a határozatot 18 napon belül kell átvenni. A nem hivatalos információkat, melyek szerint a központ működési engedélyét a miniszter nem vonta be, nem akarta kommentálni. (TASR, SITA, ie)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?