Rögös út vezetett a bírósági reformhoz, a neheze viszont csak most jön

dubovcová
Pozsony |

Júniusban elstartolt az igazságügyi reform, a fővárosi közigazgatási bíróságról azonban továbbra is két tucat bíró hiányzik. Jana Dubovcová tárcavezető szerint legalább két évbe telik, mire sikerül kihasználni a teljes kapacitást. Az átfogó reform végrehajtásának legnagyobb kihívásának a munkaerőhiányt tartja.

„A Pozsonyi, Nagyszombati és Nyitrai kerületi bíróságoktól 5766 folyamatban lévő ügyet vettünk át, és júniusban egy hónap alatt már 227 új kereset érkezett. A bíróságon jelenleg aktívan dolgozó bírák száma 19. Összesen 23 bírát helyezták át, négy kollega azonban szülői, illetve anyasági szabadságon van” – tájékoztatott Jeannette Hajdinová, az intézmény elnöke egy hónappal azután, hogy megkezdte működését az új közigazgatási bíróság. Megjegyezte, az igazságügyi reform során 44-re tervezték a létszámot, egyelőre azonban csak a pozíciók felét sikerült betölteni. „Augusztustól visszatér egy kolleganő a szülői szabadságról, így 20 aktív bíró lesz” – mondta azzal kiegészítve, folyamatosan igyekeznek feltölteni a szabad helyeket. Hangsúlyozta, nemcsak a bírói posztokon van hiány, további alkalmazottak is hiányoznak – titkárok, asszisztensek, informatikusok. A jelentkezőknek elsősorban a jutalmazás okoz gondot, az alacsony bérezés miatt több kiválasztott jelentkező úgy döntött, nem vállalja a munkát. „A fizetés szempontjából az állami szféra egyelőre nem tud versenyezni az IT-ágazatban” – tette hozzá.

Jana Dubovcová igazságügyi miniszter megjegyezte, a munkaerőhiány nemcsak azon intézményeknek okoz gondot, amelyeket az igazságügyi reform kapcsán át kell alakítani, hanem szinte általános jelenségnek számít a bíróságokon. „Az igazságügyi tárca jelenleg nem tud szükséges munkaerőt szerezni ahhoz, hogy biztosítani tudja a bíróságok problémamentes működését” – jelentette ki. Kiemelte, a bírói posztok betöltése hosszadalmas folyamat – 6 hónaptól 18 hónapig is eltarthat egy funkció betöltése. „Arra számítunk, hogy a megüresedett bírói állások betöltésére irányuló eljárások mellett még legalább két évbe telik, míg a bíróság a bírák tekintetében eléri teljes kapacitását” – figyelmeztetett arra utalva, hogy eredetileg 44 bírával számoltak, így legalább két év kell ahhoz, hogy megfelelően fel legyen szerelve, és teljes gőzzel működhessen. Dubovcová szerint hasonló a helyzet a szakmai apparátussal is, a pozsonyi közigazgatási bíróságon jelenleg 14 asszisztens hiányzik. „A bíróságok elnökei már azt mondják, inkább toborzásról van szó, mint pályázatról” – jelentette ki a tárcavezető arra utalva, hogy szinte az egész országból olyan visszajelzések érkeznek, hogy a helyzet már nem fenntartható. Emlékeztetett, a kormányprogramban a munkaerő stabilizálását tűzte ki célul, s továbbra is ez a fő prioritása.

A közigazgatási bíróságok létrehozását a június elsejétől hatályos igazságügyi reform eredményezte.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?