Üres a Diákhitel-alap

Pozsony. Csalódniuk kellett a pályakezdő fiatal pedagógusoknak, mikor a kormány közzétette a jövő évi költségvetés-tervezetét, melyben nem különített el pénzt a tervezett pedagógushiteleket folyósító alap feltöltésére.

Pozsony. Csalódniuk kellett a pályakezdő fiatal pedagógusoknak, mikor a kormány közzétette a jövő évi költségvetés-tervezetét, melyben nem különített el pénzt a tervezett pedagógushiteleket folyósító alap feltöltésére. Tette ezt annak ellenére, hogy a parlament az elmúlt választási időszak végén jogszabályt fogadott el a pályakezdő pedagógusnak szánt kedvezményes hitellehetőségről. Október 10-éig mintegy 1600 kölcsönkérelmet jegyeztek be a szükséges alap létrehozásával és hitelek folyósításával megbízott Diákhitel-alap központi irodájában. A hiteligénylők úgy érzik, becsapták őket. Az erkölcsi sérelmen kívül azonban anyagi kár is érte őket, mivel a kérvényhez csatolt okiratmásolatok hitelesítéséért fizetniük kellett. A kérelmező pedagógusok most arra számítanak, hogy valaki legalább az okmánybélyeg árát megtéríti nekik. Ettől azonban mind az oktatási minisztérium, mind a Diákhitel-alap elzárkózik, mondván, a vonatkozó törvény ezt nem írja elő. „Úgy gondolom, hogy a hitelfolyósítások elmaradása óriási csalódást okozott a pályakezdő pedagógusok számára. Mindamellett számítani lehetett rá, mivel a parlament anélkül fogadta el a pedagógushitelekről szóló jogszabályt, hogy előzőleg egyeztetett volna a pénzügyminisztériummal. Az oktatási minisztérium kérte a kormányt, különítsen el pénzt az alap feltöltésére, azonban Ivan Mikloš gazdasági miniszterelnök-helyettes visszautasította kérelmünket” – közölte Szigeti László oktatásügyi államtitkár. (ervé)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?