Ukrajnában járt Daniel Bútora oktatási miniszter

daniel butora

A napokban Ukrajnában járt Daniel Bútora oktatási miniszter, ukrán kollégájával, Okszen Liszovíjjal Kijevben aláírta a két ország közötti oktatási együttműködési megállapodás kiegészítését – tájékoztatta szerdán a TASR-t az oktatási minisztérium  kommunikációs osztálya.

A látogatás célja az együttműködés bővítése volt az oktatás terén. A Kijev melletti Hosztomelben Szlavomír Partil államtitkárral megnézték azt az iskolát, amelyet az orosz hadsereg rombolt le az invázió első napjaiban.  A közeli Irpin városban viszont azt a szétbombázott óvodát keresték fel, amelyet nemzetközi összefogással már sikerült újra felépíteni.

„Nagyon komoly ösztönzést jelentett számomra azt hallani Liszovij ukrán minisztertől, hogy a háború által sújtott országukban a védelem és a biztonság után most is rögtön a második számú prioritás az oktatás… Még ilyen borzasztó körülmények között is a legnagyobb esélyként tekint az oktatásra az ország” – jelentette ki Bútora.

A miniszterek tárgyaltak a Szlovákiába menekült ukrán gyerekek oktatásáról, valamint arról, hogy a szlovákiai szervezetek hogyan vehetnek részt az ukrán iskolarendszer újjáépítésében.

Szóba került például az óvóhelyek kialakítása az iskolák pincéiben, a nemzetközi összefogással zajló programot Olena Zelenszka, az ukrán elnök felesége kezdeményezte. „Most a csernyihivi körzetben, Kijev közelében épülnek ilyen légópincék” – tette hozzá Bútora.

A miniszter találkozott Volodimir Bugrovval, a Tarasz Sevcsenko Egyetem rektorával, és a UNICEF ukrajnai irodájának képviselőivel is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?