Dunaszerdahely. Tisztújító közgyűlést tartott tegnap a Csallóközi Városok és Falvak Társulása. A hat járás száztizenöt települését tömörítő társulás az elkövetkező négy évre is Pázmány Pétert, Dunaszerdahely polgármesterét választotta meg elnökéül.
Újra Pázmány az elnök
Dunaszerdahely. Tisztújító közgyűlést tartott tegnap a Csallóközi Városok és Falvak Társulása. A hat járás száztizenöt települését tömörítő társulás az elkövetkező négy évre is Pázmány Pétert, Dunaszerdahely polgármesterét választotta meg elnökéül. Megválasztották a tizenöt tagú tanácsot és a három fős ellenőrző bizottságot is, valamint azon küldötteket, akik a regionális társulást a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásában képviselik majd. A társulás a gyűlésen egy határozatot fogadott el arról, hogy – az energia és a szolgáltatások árának változásával, és az árak emelkedésével összhangban – az önkormányzatok közösen követeljék a pénzügyminisztériumtól az önkormányzatoknak szánt támogatás növelését. A regionális társulás kéri a bérekre átutalt összeg megemelését, hiszen a kollektív szerződés erre vonatkozó pontjai is változtak. Mindez főleg az iskolaügyet érinti, de az önkormányzati érdekvédelmi szervezet a támogatás növelését javasolja a gondozószolgálattal, a szociális támogatás rendszerével és az építkezési engedélyek kiadásával kapcsolatos új önkormányzati hatáskörök terén is.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.