Újra feléledt a Gorilla-ügy

Pozsony |

<p>Kihallgatta a rendőrség a hírhedt Gorilla-botrány kulcsfontosságú tanúját, a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) volt ügynökét, Peter Holúbeket.</p>

Azt, hogy a rendőrségen járt, maga Holúbek árulta el az aktuality.sk portálnak. Holúbek hallgatta le a politikusok beszélgetéseit a Penta pénzügyi csoport képviselőivel. Állítólag ő készítette az egész Gorilla aktát, amely 2011-ben jelent meg a világhálón. Az akta kapcsán indított vizsgálat egyelőre nem jutott konkrét eredményre. „A kihallgatás csupán az ügy egy részét érintette, mégpedig a felvételek kiszivárogtatását. Többet sajnos nem árulhatok el, mivel titkosított információkról van szó, csak a nyomozókkal beszélhettem. Ám az egész kihallgatás csak színjáték volt, olyan részletkérdések érdekelték őket, amelyek az egész Gorilla-ügy szempontjából teljesen lényegtelenek” – mondta az SIS volt ügynöke. Holúbek már hónapokkal ezelőtt hajlandó lett volna vallomást tenni, kihallgatását a Gorilla felgöngyölítésén dolgozó speciális nyomozócsoport is követelte, ám Dušan Kováčik speciális ügyész mindeddig nem engedélyezte a beidézését.

Jana Tökölyová, a Speciális Ügyészség szóvivője szerint Holúbeket az Országos Rendőr-főkapitányság pozsonyi központjában hallgatták ki. „Az illető minden feltett kérdésre válaszolt” – mondta a szóvivő azzal, hogy az illetőt az SIS igazgatója feloldotta a titoktartási kötelezettség alól, ezért amit elárulhatott az ügyről, azt a nyomozóknak elmondta. Az, hogy mikor zárulhat le a nyomozás, egyelőre nem tudni. (dp)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?