Újabb rendőr a pácban

Pozsony. A belügyminisztérium belső ellenőrzési osztálya vizsgálja azt a rendőr által tett feljelentést, mely szerint a feljelentő tanúja volt a nagyszombati kerületi rendőrkapitány, Ivan Dujka decemberi közúti balesetének.

Pozsony. A belügyminisztérium belső ellenőrzési osztálya vizsgálja azt a rendőr által tett feljelentést, mely szerint a feljelentő tanúja volt a nagyszombati kerületi rendőrkapitány, Ivan Dujka decemberi közúti balesetének. A feljelentés szerint Dujka ittasan ült a volán mögött, amikor Szenic közelében az árokba hajtott. A helyszínelő rendőröknek azt állította, egy másik autó szorította le az útról. Dujka tagadja az ellene felhozott vádat, azzal érvel, hogy nem hívott volna rendőröket, ha valóban részeg lett volna. A belügyminiszternek nem volt tudomása az esetről, de mint Ivan šimko elmondta, ha a gyanú beigazolódik, Dujka esetében is úgy járnak el mint a korábbi hasonló ügyekben, vagyis menesztik a rendőrfőnököt. (SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?