Újabb nyílt levél született, ezúttal a nők elleni erőszakra hívják fel a figyelmet a szerzők

Miért nincs még törvény a nők elleni erőszakról?

A hazai irodalmi élet hatvannál is több jeles képviselője nyílt levélben szólította fel az ország politikusait és köztisztviselőit, hogy ítéljék el a nők elleni erőszakot, valamint a gyűlöletbeszédet, amely célkeresztjében a legtöbbször a hölgyek állnak.

A hazai írónők által jegyzett nyílt levélben a szerzők egyebek mellett arra szólították fel a közéleti személyiségeket, hogy lépjenek fel a nők elleni erőszakos viselkedéssel, valamint a diszkriminációval szemben. Továbbá, azt szorgalmazzák, fejezzék ki a rosszallásukat, ha valaki ilyen, kifogásolható viselkedést tanúsít a hölgyekkel szemben. 

Egyes közszereplők azért, hogy elvonják a figyelmet az aktuális eseményekről, a különböző pozíciókat betöltő nőkön próbálják levezetni a frusztrációjukat. (…) Ezzel amellett, hogy becsmérlik a nőket, közvetlen fenyegetésnek is kiteszik őket, mivel hozzájárulnak egy félelemmel teli, valamint bizonytalan légkör kialakulásához

– olvasható a közleményben, amely arra is kitér, hogy az efféle bánásmód különösen nehéz pillanatokat okozott a korábbi államfőnek, Zuzana Čaputovának és családjának.

A szerzők céljai között szerepel az is, hogy a döntéshozók lépéseket tegyenek a nők védelme érdekében, de a gyermekek, a kisebbségek, valamint az egyéb hátrányos helyzetű csoportok problémáira is kitérnek. A levél közzétételének időpontja szintén nem véletlen, hiszen február 14-én a szerelmesek napja mellett a feminista mozgalmak a nők és a lányok elleni erőszak fogalmára hívják fel a figyelmet. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?