Újabb gyanúsítottak a Technopol-ügyben

Technopol
Pozsony |

A Technopol-ügyben, melyről a meggyilkolt újságíró, Ján Kuciak írt először, februárban újabb személyek ellen indított eljárást a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA). 

Az illetőket bűncselekményekből származó jövedelem tisztára mosása és hűtlen kezelés különösen súlyos bűncselekményével gyanúsítják. A gyanúsítottak között olyan személyek is vannak, akik kezdettől érintettek az ügyben – tájékoztatott szerdán az Aktuality.sk portál.

Az információt Radovan Pala, a Taylor Wessing ügyvédi iroda munkatársa is megerősítette, aki utalt rá, hogy a vizsgálat azokat a személyeket érinti, akik irányítják a vállalatot és kezelik a vagyonát.
 

Kuciak tavaly januárban jelentetett meg egy cikket arról, hogy Marián Kočner vállalkozó és köre 2016 decemberében egyetlen hét leforgása alatt vette birtokba a Technopol Servis vállalatot, és ennek köszönhetően 20 millió euró vagyonhoz jutott. Néhány nappal a meggyilkolása előtt Kuciak még arra készült, hogy folytatja a cikket, mivel információi szerint újabb személyek ellen indult eljárás. Ebben az ügyben tavaly 17,9 millió eurós sikkasztással gyanúsították meg Denisa Pávkovát, most további gyanúsítottak bukkantak fel – olvasható a portálon.

Az újabb eljárásokat a Speciális Ügyészi Hivatal is megerősítette, amely arról tájékoztatott, hogy a pénzügyőrség február 22-én egy személy ellen pénzmosás, egy másik ellen hűtlen kezelés, két további személy ellen hűtlen kezelésben való bűnsegédlet gyanújával indított eljárást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?