Új szlovákiai egyházi óvodákat is fizet Magyarország

Kassa |

<p>Az utóbbi öt évben a magyar kormány mintegy 3,4 millió eurós támogatást nyújtott a felvidéki történelmi egyházaknak és civilszervezeteknek. Most azonban minden korábbinál nagyobb pénzcsomagot kapnak az egyházak, és nem csak felújításokra &ndash; a református egyház rengeteg pénzből valósíthat meg óvodaprogramot.</p>

Az egyházaknak nyújtandó támogatásokról Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős magyar államtitkár számolt be kassai látogatása során. „Valljuk azt, hogy a nemzetiségek egy-egy országot gazdagítanak és erősítenek, és valljuk azt is, hogy a két nemzetnek – a szlovákoknak és a magyaroknak – kereszténységében egységes, közös gyökerei és közös megmaradási céljai vannak. Az elmúlt években azokat a keresztény egyházakat támogattuk, akik Szlovákiában a hit és a magyar nyelv megmaradását őrzik. 2011 és 2016 között a református, a görögkatolikus, az evangélikus és a zsidó felekezeteket több mint 1,74 milliárd forinttal (5,67 millió euróval) támogattuk” – mondta a sajtótájékoztatón Soltész.

Templomok, iskolák

Ezt a pénzt elmondása szerint főleg a templomok, a parókiák és a plébániák felújtására szánták, de adott esetben az egyházi iskolák is részesültek belőle. A tavalyi évben ugyanakkor a Bethlen Gábor Alapon (BGA) keresztül minden eddiginél nagyobb támogatást hagyott jóvá a magyar kormány az egyházaknak. A katolikus egyház összesen 973 millió forintot (3,17 millió eurót), a református pedig 1,75 milliárd forintot (5,7 millió euró) kapott. Soltész szerint ez a pénz ismét parókiák és templomok rekonstrukciójára megy. A támogatási tételeket megnézve azonban a katolikus egyház támogatásának nagy részét a gútai Nagyboldogasszony Egyházi Iskolaközpont 570 millió forintos, valamint a komáromi Marianum Egyházi Iskolaközpont 180 millió forintos dotációja teszi ki. A fennmaradó, elsősorban ingatlanberuházási támogatást az egyes egyházközségek kapják, például Nagymegyer vagy épp Galánta, Diószeg vagy Komárom. A református egyház támogatását egy összegben hagyta jóvá a BGA. „Szlovákiában összesen 320 településen vannak jelen a reformátusok. 2016-ban összesen 100 gyülekezett kapott támogatást, három nagyberuházást is megvalósítunk” – mondta Géresi. Komáromban idősotthont hoznak létre, melyet idén májusban szeretnénk átadni. Rimaszombatban egy konferenciaközpont épül, Kassán pedig a református templom szomszédságában egy missziós közösségi tér kialakítása van tervben. Ennek átadását az év második felére tervezik. Géresi hozzátette: az egyháztámogatási mód, ami a rendszerváltás után kialakult Szlovákiában, csak részben felel meg az egyházak igényeinek, átformálása jelentős érdek, az ügyben pedig már tárgyalásokat folytatnak a szlovák kormánnyal.

További milliárdok

A fent említett támogatások azonban nem jelentik az egyházak számlájára érkező teljes összeget. További, több mint 3,1 milliárd forintot (több mint 10 millió eurót) kap ugyanis a református egyház, méghozzá egy óvodafejlesztési programra. A sajtótájékoztatón erről nem esett szó, Géresi Róbert azonban megerősítette a támogatás tényét. Elmondása szerint azonban nem egy éven belül költik el a teljes összeget. „Az óvodafejlesztésre szánt helyszíneket most választjuk ki, de mindenhol egyedi módszerrel szeretnénk eljárni. Egyelőre csak annyit mondhatok, hogy ezeket az intézményeket elsősorban a városokban, az adott közösség igényei szerint szeretnénk kialakítani. Már tudjuk a konkrét helyeket és a kapacitási számokat, de ezekről csak akkor fogunk többet mondani, amikor egy-egy helyen már véglegesedik a projekt. A fő szándék most az, hogy ezek az intézmények a lehető legtöbb helyen és legnagyobb egyetértésben valósuljanak meg” – nyilatkozta Géresi. „Az intézményeket az adott helyszínen meglévő általános iskolák és óvodák együttműködésével fogjuk kialakítani, stratégiai partnerünk pedig a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége lesz” – zárta a püspökhelyettes. (nr, fm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?