Új napilapot indítottak a Smeből távozott újságírók

Pozsony |

<p>Új országos, közéleti-politikai napilapot indított a liberális Sme napilap volt újságíróinak egy csoportja, akik tavaly önszántukból távoztak a Smeből azután, hogy a lap kiadójának egy része közvetve a Penta befektetési csoport birtokába került.</p>

Az új sajtótermék a Denník N (N Napilap) nevet viseli, nevében az N betű a "független" (nezávislý) szóra utal. A teljesen színes, A3-as formátumú napilap először pénteken jelent meg, 24 oldalon, a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség adatai szerint 20 ezres példányszámban, ami a szlovákiai napilappiacon alacsonynak számít.

Az új lapot szakmailag létrehozó újságírók tavaly azzal indokolták távozásukat a Smeből, hogy a lap kiadójának, a Petit Pressnek az új résztulajdonosa miatt veszélyeztetve érzik munkájuk függetlenségét. A Petit Press 50 százalékos részvénycsomagját tavaly októberben a német Rheinisch-Bergische Verlagsgesellschaft kiadótól vette meg a Sita szlovák hírügynökség leányvállalata, a Namav, a Penta befektetési csoport anyagi segítségével. Korábban már két másik szlovákiai médiavállalat, a 7 Plus kiadó és a Trend Holding is a Penta ellenőrzése alá került.

A Denník N újságírói gárdája élén Matúš Kostolný, a Sme volt főszerkesztője áll, aki a lapot pénteki vezércikkében függetlenként pozícionálta. Kostolný a lap létrehozásának okáról azt írta: "Elégséges ok az új indulásra az, hogy olyan csoportok kezében vannak újságok, amelyek az államot szeretnék irányítani." Az újság hangvételét tekintve liberális, értékrendje - az első lapszámból ítélve - a korábbi Sme felfogásával megegyezőnek tűnik.

Az új pozsonyi lapot egy új kiadó - az ESET számítástechnikai cég tulajdonosainak magánberuházása segítségével létrehozott - N Press kiadó jelenteti meg. Pénteki számának első három oldalán az új lap Andrej Kiska szlovák államfővel készített interjút közöl, és nagy összeállításban foglalkozik több állami hivatal - állítólag rosszul és nem hatékonyan működő weblapjával.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?