Ódor-Magyar Komáromban – nagy egyetértésben, botrányok nélkül

Ódor Lajos Magyar Péter
Komárom |

Mindkét politikus hozta a megszokott formáját a Matica-székházban tartott beszélgetés során. Szóba kerültek a szlovákiai és a kisebbségi magyar közösségek is, amelyek történeti és politikai problémáit hasonlóképp kezelnék. Magyar Péter megemlítette, hogy már Észak-Komáromban is van már egy „Tisza Sziget“, vagyis a pártjához tartozó közösségi szervezet.

Akár rázós is lehetett volna, de végül minden simán ment.

Már novemberben hallani lehetett azokat az ellenhangokat, amelyek kifogásolták, hogy Komáromban egyáltalán sor kerülhet Ódor Lajos (Progresszív Szlovákia) és Magyar Péter (Tisza Párt) beszélgetésére. Két hete maga Komárom polgármestere, Keszegh Béla érezte azt, hogy a vádaskodások elértek egy olyan szintre, amelyre már neki is reagálnia kellett. Lapunk számára megírta a Nem értek egyet azzal, amit mondasz, de… c. véleménycikkét, amelyben többek között elutasította, hogy a városházának lépéseket kellene tennie a Napunk és a Denník N által szervezett esemény ellen.

Kapcsolódó cikkünk

A tiltakozás kommentszekciókból indult, az utóbbi napokban pedig véleménycikkekben is testet öltött. A fő kifogások Ódor Lajos és Magyar Péter személyei, ill. vélt vagy valós ideológiai beállítottságuk ellen irányultak – s egyáltalában vitatták, hogy bármilyen „magyar nemzeti” haszna volna az ő komáromi szereplésüknek. Akadt olyan is, aki a helyszínt kifogásolta, vagyis a Matica-székházat, amelyet még ma is sokan összekötnek a magyar-szlovák vitákkal és ellentétekkel.

Óriási érdeklődés

A hetekig tartó hangulatkeltés után maga az est gyakorlatilag teljesen gördülékenyen zajlott le. Noha a belépéskor lehetett némi feszültséget tapasztalni – a szervezők jól láthatóan figyelték, nem kerül-e be az épületbe gyanúsnak tűnő személy. A színházteremben végül mindenki elfért, s a beszélgetés másfél órája alatt sem zavarta meg semmi rendkívüli a diskurálást. A tömeg kapcsán felmerülhet: melyik volt az utolsó olyan politikai esemény Komáromban, ami spontán módon ekkora közönséget és előzetesen ekkora vitát eredményezett? Egyébként nemcsak magyarok ültek a nézőtéren: a szlovák szinkrontolmácsolást többen is igénybe vették.

Adta is magát az első kérdés és téma a moderátor, Munk Veronika, a Denník N innovációs igazgatója (többek közt pedig a Telex korábbi alapítója) részéről: mit szól az est két főszereplője a tiltakozó hangokhoz? Ódor úgy fogalmazott, 

elég furcsa volna, ha már Komáromban sem lehetne vele beszélgetni, hiszen ide járt gimnáziumba, ahol a tanítók sosem arra tanították, hogy ne vitatkozzanak egymással a diákok. 

Szarkasztikusan megjegyezte: ha nem jön el senki, akkor más a helyzet, de úgy látszik, párakat érdekel a beszélgetés – mutatott a teljesen megtelt nézőtérre. A beszélgetés több pontján utalt egyébként arra is, hogy Nagykesziről származik.

Magyar Péter többek között arról beszélt: 

furcsa volna 2024-ben két EP-képviselő szereplését betiltani. 

Utalt arra, hogy jönni fog még Komáromba hosszabb időre, védelmébe vette a Matica-székházat, egyúttal megidézte a város szellemét is: Klapka György és Jókai Mór alakját emlegette.

Ódor Lajos Magyar Péter

Nagy egyetértés

Ódor és Magyar egy alkalommal sem vitatkoztak egymással – és Munk Veronika sem tett fel keresztkérdéseket nekik. Igazából aki több-kevesebb rendszerességgel követi a két politikus tevékenységét, az nem igazán lepődött meg attól, amit a másfél óra során hallott. 

Ódor Lajos hozta a maga nyugodt, szellemesen csipkelődő formáját – míg Magyar Péter a pártépítés lázában égve, néha már-már néptribunusi hévvel adta elő a mondandóját. 

Míg előbbi Robert Ficot, utóbbit Orbán Viktort kritizálta visszatérően, s egyébként egyet is értettek egymás meglátásaival azzal együtt, hogy rendre hasonlóságokat állapítottak meg a két ország állapotában.

Megszólítani az embereket

Ha a legmarkánsabb közös pontokat keressük a két politikus álláspontjaiban, akkor a jelenlegi magyar és szlovák kormányok folyamatos kritikája mellett mindketten nagy hangsúlyt helyeztek az emberekkel való közvetlen kapcsolattartásra, beszélgetésekre. Ódor kétszer is kifejezetten negatívan, ill. a „legnagyobb problémának“ minősítette a közösségi hálók által felerősített polarizációt, közéleti agressziót. Magyar Péter ezzel kapcsolatban arról is beszélt, hogy szerinte a Fidesz pont azokra a rétegekre hivatkozik, akiket „a legnagyobb nyomorban tart“. Emellett bírálta a független sajtót is, ami szerinte nem foglalkozik a kis falvak valóságával is.

Már Komáromban is ott a Tisza

Magyar Péter most állt először nyilvánosság elé el kisebbségi magyar nyelvterületen. Ennek már csak azért is nagy jelentősége van, mert az elmúlt 15 évben aligha váltott ki magyarországi ellenzéki politikus ekkora közérdeklődést Szlovákiában. Magyar egyfelől láthatóan tudott az őt bíráló szlovákiai magyar cikkekről – a magyar kormány propagandájának egyfajta leágazásaként hivatkozott a médiumokra, amelyeket azonban nem nevezett meg konkrétan. 

Ugyancsak konkrétumok nélkül beszélt arról, hogy már Észak-Komáromban is van egy „Tisza sziget“, vagyis a pártjának egyfajta közösségi szervezete.

Galéria

Magyarságpolitikai kérdések

Munk Veronika egyik kérdését azzal vezette fel, hogy Orbán Viktor az egyik legnépszerűbb politikus Szlovákiában – ill. hogy a jelenlegi magyar jelenlétét Komáromban is lehet érezni: a támogatásokból stadion épül, iskolák újulnak meg. Arra volt kíváncsi, hogy két beszélgetőpartnere hogyan szólítaná meg a határon túli magyarokat. Ódorral kapcsolatban pedig felvetette, kritika érte azért, hogy „kicsit elengedte“ a szlovákiai magyar közösséget.

Magyar Péter hosszabban válaszolt a kérdésre. Mint fogalmazott, az ominózus 2004-es népszavazás időpontja nagyon szomorú nap volt az ő életében is, s depressziós volt néhány hétig – ám reméli, hogy ezt a sebet sikerült valamennyire „behegeszteni“. Szlovákiában sajnos még mindig tiltott a kettős állampolgárság – mondta – viszont szerinte mindkét országban a józan emberek vannak többségben, akik együtt szeretnének élni. Ehhez 

„meg kell beszélni a közös dolgainkat, mégha azok érzékenyek is“. Ebbe számára EP-képviselőként beletartoznak a kollektív bűnösséget kimondó és vissza nem vont Beneš-dekrétumok is (a megjegyzést külön megtapsolta a közönség), amelyek rendezése ugyan gondot okozna, például a vagyon-visszaszármaztatásnál,de 2024 van“. 

Ficot bírálva többek között megemlítette még Sólyom László kitiltását Szlovákiából, de Malina Hedvig ügyét is. A Tisza szerinte mindenre nyitott lesz.

A magyar állampolgárság és a támogatások kapcsán kijelentette: egy Tisza-kormány nem fog elvenni szerzett jogokat. Ugyanakkor azt szeretnék, ha például a Bethlen Gábor Alap átláthatóan működne, politikától mentesen. A támogatást „össznemzeti érdekneknevezte

Ide, vagyis Komáromba és Szlovákiába pedig azért jött, „mert a nemzetünkről beszélünk“, ennek mindenki a része. 

Később ehhez kapcsolódóan elmondta, a nyugati magyar diaszpórának is ugyanolyan módon, például levélben kell tudnia szavazni, mint a külhoniaknak. Az Orbán-kormányok és a kisebbségi magyar pártok kapcsolatát pedig ellentmondásosnak látja, ugyanis szerinte a szoros budapesti kapcsolat inkább ront ezeknek a pártoknak a teljesítményén – így a Magyar Szövetségén is.

Péter megspórolt egy kis időt, mert elmondta mindazt, amiből látszik, mennyire segítette eddig Robert Fico a szlovákiai magyarokat

kapcsolódott be Ódor. Hangsúlyozta, ő közgazdász, ezért arra törekszik, hogy több pénz jusson a régiónak, így a magyarlakta vidékeknek is. Ilyen téren megemlítette, hogy az EU-s pénzek közvetlen lehívását, amellyel adott esetben a kormányt is meg lehetne kerülni. Az állampolgársággal kapcsolatban azt mondta, ha kományon volnának, a tiltások nagyrészét el lehetne törölni. A nyelvtörvény szigorításának vonatkozásában azonban optimista. „A miniszterasszony elhiszi azt, amit ír, de kormány ezt soha nem fogja megengedni“ – állapította meg a nagy port kavart törvénymódosításról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?