Új kézben a mentőszolgálatok, jól járnak a pályázatok győztesei

Pozsony |

<p>Hatalmas üzletet sejt a mentőszolgálatok üzemeltetésére kiírt minisztériumi pályázatok mögött az SDKÚ-DS. A pályázatokat nagyrészt állami cégek nyerték, a párt szerint egyértelműen klientelizmus húzódik a háttérben, a tender bizonyos pályázók számára „testre szabott“ volt.</p>

Konkrétumokat Viliam Novotný nem akart elárulni, de képviselői ellenőrzést kezdeményeznek az egészségügyi minisztériumban. Novotný furcsállja, hogy a minisztérium a pályázatot az alapján a törvény alapján írta ki, amelyetmégaDzurindakormány idején fogadtak el, s amelyet az akkor ellenzéki Smer élesen bírált. „Feltesszük ugyanazokat a kérdéseket a minisztereknek, amit annak idején Pavol Paška tett fel Rudolf Zajacnak“ - mondta Novotný. A Zajac-törvény ugyanis csak általánosságban fogalmaz a kritériumok felállításánál: pénzügyi stabilitiás, feddhetetlenség, a mentőállomások műszaki és személyi biztosításának feltételei. Ezeknek a kritériumoknak viszont nagyon sok üzemeltető megfelel. Mi alapján választották ki a győzteseket, tette fel a kérdést az SDKÚDSképviselője. Novotnýaztsemérti, hogy az eltelt csaknem négy év alatt a Fico-kormány miért nem módosította a törvényt, ha ellenzékben annyira bírálta. Richard Raši (Smer) egészségügyi minisztererretegnapaztfelelte,„bármiféle változtatás vádak sorát vonhatta volnamagaután, hogy azértmódosítunk a pályázati feltételeken, mertvalakineksegíteniakarunk.“
A Mentőszolgálatok Társulásának (APZSS) elnöke, Ján Hencel szerint a mai napig nem kaptak indoklást a vesztesek, miért nem szerepeltek sikeresen a pályázaton, holott a feltételeket ők is teljesítették. Hencel attól tart, hogy mintegy 600 ember kerül az utcára, köztük tapasztalt és szakképzett mentősök. Novotný szerint ettől nem kell tartani, mert a dolgozókat várhatóan átveszik az új tulajdonosok. A képviselő úgy véli, a pályázat nyertesei nyilván nem építenek új mentőállomásokat, hanem megveszik azokat a régi üzemeltetőktől. Richard Raši miniszter szerint a képzett mentősök biztosannemválnak munkanélkülivé, hiszen jelenleg is 20 százalékkal több szakemberre lenne szükség. Novotný viszont felesleges pénzpocsékolásnak tartja például azt, hogy az egyik győztes, amely a legtöbb mentőállomást működtetheti, máris 140 gyorsmentő vásárlására írt ki pályázatot, 20 millió euró értékben. (sán, t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?