Pozsony. Ha valaki súlyos balesetet szenved, és ennek következtében nehezebben tud érvényesülni a társadalomban, fájdalomdíjra jogosult. Hogy mennyire, illetve hogyan kell elintézni, arról külön törvény rendelkezik. Ennek tervezetét tegnap jóváhagyta a kormány.
Új fájdalomdíjküszöb
Tanakodás. Juraj Liška védelmi, Ivan Mikloš pénzügy-, Ľudovít Kaník munkaügyi és Pavol Rusko gazdasági miniszter a kormányülésen. TASR-felvételPozsony. Ha valaki súlyos balesetet szenved, és ennek következtében nehezebben tud érvényesülni a társadalomban, fájdalomdíjra jogosult. Hogy mennyire, illetve hogyan kell elintézni, arról külön törvény rendelkezik. Ennek tervezetét tegnap jóváhagyta a kormány. Az egészség- és az igazságügyi miniszter javaslata alapján kártérítést követelhet majd, aki balesetet szenvedett, a munkahelye által előidézett betegségben szenved, és az összeget egy előre meghatározott táblázat alapján számolják ki. Az egyes betegségek, illetve sérülések bizonyos pontot érnek, ezt beszorozzák az egy pontnak megfelelő összeggel, idén mintegy 270 koronával. A kártérítés nem haladhatja meg a 2,97 milliót. Az összeg bírósági úton még 20 százalékkal emelhető, így a felső határ elérheti a 3,5 millió koronát. A kártérítés csakis szakorvos által előállított igazolás alapján igényelhető, és az illető legfeljebb 11 ezer pontot kaphat. Ha a parlament is elfogadja, a jogszabály július 1-jével lép hatályba. „Azért van szükség e törvényre, mert az uniós és a környező országokkal összevetve Szlovákiában egyáltalán nem beszélhetünk standard kártérítésről. Jelenleg is létezik fájdalomdíj, ám ez 5000 és 30 millió korona között mozog. Csehországban ez az összeg 5000 és kétmillió között van, Magyarországon legtöbb 200 ezer lehet. Németországban lehet akár 15, Nagy-Britanniában pedig 9 millió, ám a felső határ sehol sem éri el a 30 milliót” – olvasható a tervezethez csatolt függelékben. (sz. a.)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.