Ügyvédje szerint Mello újbóli letartóztatása is törvényellenes

Pozsony |

<p>Karol Mello ismételt előzetes letartóztatását is törvényellenesnek tartja ügyvédje.</p>

Peter Schmidl szerint védencét tulajdonképpen szabadlábra sem helyezték, csak a cellájából a bíróság épületébe vitték, ahol az újbóli letartóztatásáról döntöttek.

Mello azzal az indokkal marad rács mögött, hogy fennáll a szökés veszélye. Schmidl azonban figyelmeztet, hogy ügyfele nem próbálkozott szökéssel, ezért indokolatlan, hogy hétfői szabadon engedése után azonnal kommandósok vették őrizetbe. A főügyészség ellenben teljesen jogszerűnek tartja az eljárást.

A Pozsonyi I. Járásbíróság múlt pénteken jóváhagyta vizsgálati fogságba vételét, viszont formai hibák adódtak. Mint kiderült, a vizsgálati fogságba vételt nem az a bíró hagyta jóvá, akihez az ügy tartozott, így törvényellenes döntés született. Nem ez lenne az első eset, amikor a hatóságok ilyen baklövést követtek el. Korábban hasonló „színjátékot“ kellett eljátszani az ukrán Volodimir Jegorovval és Mikuláš Černákkal is.

Mello ellen még 2006-ban adtak ki elfogatóparancsot, amiért Branislav Adamčo alvilági bandájánál megrendelte egy vállalkozó megölését. A bérgyilkosok tévedésből a vállalkozó feleségét és fiát lőtték agyon egy autóban. A rendőrség évekig hiába kereste Mellót, annak ellenére, hogy egy bulvárlap fotókat közölt róla, amint a spanyol tengerparton napozgat barátnőjével. Végül Krakkóban tartóztatták le tavaly.

Jaroslav Spišiak országos rendőrfőkapitány kijelentette: Mello letartóztatására azt követően kerülhetett sor, hogy lecserélte a Szervezett Bűnözés Elleni Hivatal nyomozóit. (SITA, dem)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?