Tüntetésre készülnek az orvosok

Peter Visolajský

Tiltakozó nagygyűlést szervez az orvos szakszervezet az egészségügy megmentéséért csütörtökön a pozsonyi Szabadság téren. A szakszervezet tétlenséggel vádolja a kormányt az orvosok tömeges felmondása kapcsán – tájékoztatott Peter Visolajský, az Orvosi Szakszervezetek Szövetségének (LOZ) vezetője.

„A LOZ képviselői a felmondások beadása óta nyitottak a konstruktív tárgyalásra, de a kormány nem élt a felkínált lehetőséggel, amit mi úgy tekintünk, hogy hazardíroznak az emberek életével és egészségével. Ez a fő oka annak, hogy tiltakozó nagygyűlés hívunk össze” – mondta.

A szakszervezet szerint felelőtlenség az, ahogyan az egészségügyi minisztérium és a kormány kommunikál. „A dokumentum, amelyet elénk terjesztettek, és amit memorandumnak neveznek, teljesen hasznavehetetlen, olyan általános frázisokat tartalmaz, amiket számtalanszor hallottunk az elmúlt évek során, és nem kötelezi a kormányt semmire, ami megoldást jelentene az egészségügyben kialakult problémákra” – mondta Miroslav Mendel, a LOZ alelnöke.

A szakszervezetek arra akarják figyelmeztetni a kormányt a tiltakozó megmozdulással, hogy használja ki a még hátralevő időt a megállapodásra. „A cél az orvosok nyolc kérésének teljesítése, ez kell ahhoz, hogy működőképes legyen az egészségügyi. Mert enélkül Szlovákia nem lesz biztonságos ország” – tették hozzá.

Október elején 31 kórház több mint 2100 orvosa nyújtotta be a felmondását. Az egészségügyi szakszervezeti tagok azzal magyarázták ezt a lépést, hogy nem értenek egyet azzal, ahogyan az egészségügy jelenleg működik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?