Tüntetés az évfordulón a reformok ellen

Pozsony. Az oktatási reform ellen tartanak tiltakozó megmozdulást az egyetemek hallgatói holnap, a bársonyos forradalom 15. évfordulóján. A diákokból álló menet a tervek szerint 13 órakor a Fajnor rakpartról, a Szlovák Nemzeti Múzeum közeléből indul és a kormányhivatallal szomszédos Szabadság térig halad.

Pozsony. Az oktatási reform ellen tartanak tiltakozó megmozdulást az egyetemek hallgatói holnap, a bársonyos forradalom 15. évfordulóján. A diákokból álló menet a tervek szerint 13 órakor a Fajnor rakpartról, a Szlovák Nemzeti Múzeum közeléből indul és a kormányhivatallal szomszédos Szabadság térig halad. Karol Klobušický, a hallgatók sztrájkbizottságának koordinátora elmondta, a felvonulással a kormány által elképzelt, részben megvalósított oktatási reform ellen kívánnak tiltakozni. A tüntetők elsősorban a felsőoktatás tandíjmentességének megőrzéséért szállnak síkra, valamint minőségi oktatási reformot sürgetnek. Követelik továbbá a felsőoktatásra és ezzel párhuzamosan a rászoruló hallgatók szociális ellátására szánt állami támogatások folyamatos bővítését, illetve a Diákhitelalap megőrzését. Egyben tiltakoznak az új típusú érettségivizsga-rendszer bevezetése ellen is. Zupko Tamás, a Magyar Ifjúsági Közösség elnöke kijelentette, nem kívánnak csatlakozni a tüntetőkhöz, mivel a szervezésért felelős sztrájkbizottságot nem tartják legitim diákképviseletnek: „Bizonyos feltételek mellett elfogadhatónak tartjuk a tandíjrendszer bevezetését az egyetemeken. A Diákhálózattal és a Magyar Koalíció Pártjának ifjúsági csoportjával már többször egyeztettünk a kérdésben. Javaslatainkról tájékoztattuk az oktatási tárcát is.” A holnap utcára vonuló hallgatók követeléseivel főként a baloldali hallgatótömörülések értenek egyet. A jobboldali kereszténydemokrata fiatalok nem vesznek részt a tüntetésen. (ervé, t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?