Tudta? Megtagadhatja a boncolást!

koporsó

Meg lehet tagadni a boncolást, tavaly 91 ember utasította el, hogy halála után felboncolják. A hivatal összesen 1755 ilyen kérvényt tart nyilván – derül ki az Egészségügyi Felügyeleti Hivatal (ÚDZS) tavalyi jelentéséből.

A boncolást minden állampolgár vagy törvényes képviselője hivatalosan megtagadhatja. Az erre vonatkozó kérvényt írásban kell benyújtani az ÚDZS honlapján található formanyomtatványon. Miután a kérvényt a hivatal megkapta, visszaigazolást küld a regisztrációról. Ezt a dokumentumot a kérvényező halálának időpontjától számított tíz évig megőrzik.

A boncolást a megtagadás ellenére is el lehet végezni, ha felmerül a gyanú, hogy az elhunyt személy fertőző betegségben szenvedett, vagy hogy a holttest radioaktív anyaggal szennyezett, illetve ha a halál váratlanul következik be, és a halál oka nem egyértelmű. „A boncolás a tiltás ellenére is elvégezhető, ha a halottszemlét végző orvosnak kétségei vannak a halál okát vagy körülményeit illetően, továbbá ha az elhunyt szervdonor, vagy ha erőszakos halált halt, és egyéb, a büntető törvénykönyvben meghatározott okokból is” – tájékoztat honlapján a hivatal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?