Tavaly 97-en kérték, hogy a haláluk után ne boncolják fel őket

gyászhír

Tavaly 97-en kérték, hogy a haláluk után ne boncolják fel őket. Összesen már 1858 ilyen kérvény érkezett az Egészségügyi Felügyeleti Hivatalhoz (ÚDZS) – derül ki a hivatal tavalyi éves jelentéséből.

A boncolás elvégzésének mellőzősét minden állampolgár vagy törvényes képviselője kérheti. Az erre vonatkozó kérvényt írásban kell benyújtani az ÚDZS honlapján található formanyomtatványon. Miután a hivatal megkapta a kérvényt, visszaigazolást küld az iktatásáról. Ezt a dokumentumot a kérvényező halálának időpontjától számított tíz évig megőrzik.

A boncolást ennek ellenére is el lehet végezni olyan esetekben, ha az elhunyt személy gyaníthatóan fertőző betegségben szenvedett, esetleg a holttest radioaktív anyaggal szennyeződhetett, illetve ha a halál váratlanul következett be, és nem egyértelmű az oka.

„A boncolás a mellőzésre vonatkozó kérvény ellenére is elvégezhető, ha a halottszemlét végző orvosnak kétségei vannak a halál okát vagy körülményeit illetően, továbbá ha az elhunyt szervdonor, vagy ha erőszakos halált halt, illetve egyéb, a Büntető törvénykönyvben meghatározott okokból is" - tájékoztat honlapján a hivatal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?