Trump: mától Amerika lesz az első

Január 20. úgy vonul be a tör-ténelembe, mint a nap, amikor az amerikaiak ismét saját ke-zükbe vehették a kormány-zást – jelentette ki beikta-tását követően Donald Trump.Washington. Közép-európai idő szerint tegnap este pontosan 18:01-kor tett hivatalosan esküt az Amerikai Egyesült Államok 45.

Január 20. úgy vonul be a tör-ténelembe, mint a nap, amikor az amerikaiak ismét saját ke-zükbe vehették a kormány-zást – jelentette ki beikta-tását követően Donald Trump.

Washington. Közép-európai idő szerint tegnap este pontosan 18:01-kor tett hivatalosan esküt az Amerikai Egyesült Államok 45. elnöke. Beszédében megköszönte elődjének, Barack Obamának, hogy segítette a zökkenőmentes hatalomátvételhez, ám a továbbiakban gyakorlatilag csak az előző kormányzatot bírálta. „Túl sokáig élvezte az emberek szűk csoportja a jólétet itt a fővárosban, míg az ország többi részén nőtt a szegénység és a munkanélküliség. A politikusoknak jó sora volt, az állampolgárok viszont ebből nem éreztek semmit. Mi most elvettük a hatalmat Washingtontól és átadjuk az embereknek” – mondta Trump.

Beszédében jelezte, hogy az amerikai hadsereg jelentős részét minden bizonnyal visszarendeli külföldről és csökkenteni fogja azt az összeget, amellyel az USA hozzájárul a NATO működéséhez. „Túl sok pénzt öntöttünk az utóbbi években idegen országok hadseregeibe, más országok határait védtük, ám ennek egyszer s mindenkorra vége. Mostantól már csak a jövő lesz. Mostantól mindig Amerika lesz az első helyen” – közölte Trump. Hangsúlyozta, a továbbiakban minden egyes döntésből csak és kizárólag az USA állampolgárainak, cégeinek és gazdaságának lesz haszna.

Az Obama házaspár mellett a beiktatáson jelen volt választási ellenfele Hillary Clinton is. Egyébként Trump beiktatása volt az eddigi legdrágább, a kiadások, főleg a rendkívül szigorú biztonsági intézkedések miatt túllépték a 200 millió amerikai dollárt. További részletek a 3. oldalon, és a Szalon mellékletben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?