Trianon: ahány ország, annyi nézőpont

A lassan százéves történelmi eseményről világszerte másként gondolkodnak a történészek. Ahogy nyugat felé haladunk, úgy tér el egyre inkább a közép-európai narratíváktól a gondolkodásmód: Párizsban, Londonban vagy akár Washingtonban Trianon már nem egy önmagában értelmezendő kategória, hanem az első világháborút lezáró Párizs környéki békék elemévé válik – magyarázza Romsics Gergely történész, a Magyar Tudományos Akadémia Lendület Trianon 100 Kutatócsoport egyik tagja. Nyugaton is létezik egyfajta konszenzus arról – ez egyébként már a két világháború között is felmerült –, hogy ez a békerendszer elhibázott volt, és valamilyen módon magában hordozta egy újabb világháború lehetőségét. S bár az ottani álláspontok is sokfélék, az egyes szemléletek a mi régiónk vonatkozásában aköré épülnek, hogy a békerendszer felszámolta az idejétmúlt, nem demokratikus, multietnikus birodalmak rendszerét, és nemzetállamokat hozott létre, amelyekben ugyan éltek kisebbségek, történelmileg mégis jobban megfeleltek a nyugat-európai fejlődés mintáinak. A békeszerződés az ottani narratíva szerint etnikai elvet érvényesített, aminek következtében kontinentális szempontból nagyot csökkent a kisebbségben élők száma.

Németország megalázása

Közép-Európában ennél sokkal összetettebbek és árnyaltabbak az álláspontok, s a hangsúlyok is máshol vannak. Az itteni történetírás szerint nem elég konstatálni, hogy a multietnikus birodalmak meghaladottak voltak, és az önmagukat nemzetállamokként definiáló államok kialakulása a történelmi fejlődés egyszerű következménye lenne. Ehhez hozzá kell azt is tenni, hogy ennek megvalósulása lehetetlen volt a régióban, jelentős nemzeti kisebbségek keletkeztek, és ez aláásta a békerendszer fenntarthatóságát. „Ez Nyugat-Európából nem így látszik, ott ha kritikáról vagy a rendszer fenntarthatóságáról beszélnek, elsősorban Németország megalázása kerül elő. Nem azért gondolja például egy párizsi történész, hogy a rendszer azért volt fenntarthatatlan, mert sok kisebbség jött létre, hanem azért, mert Németország olyan békét írt alá, melyből megpróbált kitörni” – magyarázza Romsics Gergely.

Minden bizonnyal azonban a közép-európai történetírás sem fog közös álláspontra jutni. Bizonyos előrelépés azonban létezik a Trianon-kérdéskört tárgyaló, különböző nézőpontú történészek között. Egyes részterületeken néhány történész ha nem mondja is ugyanazt, hasonlóan szemlélik az adott történelmi kérdést. Minden ország szakemberei közt vannak olyanok, akik hajlamosak álláspontjukat megértően viszonyítani más nemzeti történetírásokhoz és vannak „keményvonalasok”, akiknek a munkái abszolutizálók. „Bár ez a fajta történetírás káros és meghaladott, attól még létezik” – mondja Romsics Gergely.

Inkább a nemzeti

Figyelmeztet azonban: elsődlegesen nem a történészek formálják a társadalom gondolkodását, hanem a politikai-kulturális tér szereplői, a politikusok, a közírók, akik esetenként meghaladott történelmi sémákat képviselnek, sokszor nem is tudatosítva, hogy ezek már meghaladottak. Ebben a körben zajlik a Trianon-olvasatok és -emlékezet „termelése”, és ez a társadalom véleményének alakítása szempontjából sokkal meghatározóbb, mint az akadémiai történészek munkája. A Trianonról szóló párbeszéd minőségét pedig nagyban befolyásolja, hogy az aktuális hatalom hajlandó-e arra, hogy a hagyományos sémákból kinövő, azokat bizonyos szintű kritikával és távolságtartással kezelő Trianon-olvasatokat népszerűsítsenek a nyilvánosság köreiben. A jelenlegi politikai helyzet – például Szlovákia és Magyarország viszonylatában – pedig nem olyan, hogy az egyes kormányok – pozitív viszonyuk ellenére – inkább a nemzeti perspektívákat helyezik előtérbe.

NAGY TRIANON-KVÍZÜNKET ITT TALÁLJA

Az örök téma

A trianoni békeszerződés sokat és alaposan kutatott terület, ám ez nem jelenti azt, hogy valamikor „kimerülne”. A napokban jelenik meg egy új kötet a Trianon 100 Kutatócsoport egyik tagja, Zeidler Miklós szerkesztésében. A forrásanyag zömét a trianoni magyar békedelegáció hivatalos, angol nyelven közzétett naplója teszi ki. A közelmúltban előkerült az angol fordítás alapját képező szöveg első, magyar nyelvű változata. A munkaanyagnak készülő feljegyzések nem a nyilvánosság számára készültek, és meglehetősen nyíltan beszélnek bizalmas ügyekről.