Közélet

Trianon ’98

Hogyan látta a korabeli magyar közvélemény az aláírt békeszerződést? Mit árulnak el a történelmi Magyarország különböző pontjain élő emberek érzései? Hogyan változtatta meg sorsukat a békeszerződés?
Sánta Szilárd

2018. június 3. 19:07

- Fotó: Fortepan

1920. június 4-én de jure befejeződik a háború, aláírják a békeszerződést a versailles-i kastélykert Nagy Trianon palotájában. A 14 részes szerződés második része tartalmazta az új határokat: Magyarország területe az egyharmadára, 282 ezer km²-ről 93 ezer km²-re (Horvátországot nem számítva), a lakosok száma pedig 18,2 millióról 7,9 millióra csökkent. Az ország súlyos gazdasági veszteségeket szenvedett el. A bányák, a jó minőségű szántóföldek, erdők nagy része az utódállamokhoz került. Az etnikai elv érvényesítésének a mellőzése sokak számára elfogadhatatlanná tette az új helyzet elfogadását. Később ez az igazságtalanság oda vezetett, hogy a magyar külpolitika erősen elkötelezett volt a revíziós törekvések mellett. (Romsics Ignác: Magyarország története) A 20. század legtragikusabb eseményét, ezt a hatalmas veszteséget, traumát máig nem sikerült feldolgozni. „A Trianonról szóló történeti diskurzus ezért sok elemében folklorizálódott. Olyan meseszerű elbeszélések születtek, amelyek (…) ma is befolyásolják, sőt meghatározzák a társadalom nagy részének történeti tudatát.” (Ablonczy Balázs: Trianon-legendák) Ezek az elbeszélések egészen máig alakítják az emlékezetpolitikát, és meghatározzák a Trianonról való beszédet. 

A Trianon arcai című kötet arra tesz kísérletet, hogy korabeli forrásokra – naplókra, levelekre és visszaemlékezésekre – támaszkodva a hétköznapok és a személyes tapasztalat felől próbálja megragadni a történelmet; azt mutatja be, hogyan élték meg az emberek a „második Mohácsot”. Ezek a források olyan perspektívából mutatják meg az eseményeket – „minden szubjektivitásával és sokszínűségével együtt” –, amely helyenként eltér az elit vagy a hatalom narratívájától. „Az új határokon kívül és belül rekedt különféle identitású emberek sokféleképpen élték meg az impériumváltások hatásait, azonban e tapasztalatok egykori sokszínűsége mára szinte teljesen elveszett. Magyarországon a békekötés után, a két világháború között regnáló politikai hatalom alapvetően a Párizs környéki revíziójára építette programját.” A kötet újszerűsége abban áll, hogy az eddigi központi eseményekre és szereplőkre fókuszáló kutatási eredményekhez a személyektől származó forrásokkal a mindennapok helyzetét teszi átélhetővé. A szerkesztők az összeállítás nehézségei közt említik, hogy kevés személyes dokumentum állt rendelkezésükre, mivel a levéltárak és a múzeumok eddig kevés figyelmet szenteltek a hétköznapi emberek hagyatékának. 

2018. május 5. 15:25

Trianon alulnézetből

A szerkesztők figyeltek az arányokra, ezért a történelmi Magyarország különböző helyeiről találunk „emléknyomot” arról, hogyan élték meg az emberek a Monarchia szétesését. Az első fejezet naplórészletekből, a második visszaemlékezésekből áll, a harmadikban levelezéseket, egyéb személyes és félhivatalos dokumentumokat olvashatunk – a fejezeteket a kronológia strukturálja. Az Előszóban úgy fogalmaznak a szerkesztők, hogy az a fontos kérdés, „hogyan lehet a békeszerződés történelmét az eddigiekhez képest másként, több szemszögből, a környező országok és a történelmi Magyarország kisebbségeinek a szempontjait is figyelembe véve ábrázolni.” 

Azt, hogy milyen hatással volt a „nemzeti tragédia” a mindennapokra, két felvidéki visszaemlékezés példáján mutatjuk be: Faragó Ödön kassai színházigazgatónak A szlovenszkói és ruszinszkói magyar színészet 25 éves története 1918. évtől a szovjet felszabadítási harcokig című visszaemlékezéséből olvasható egy részlet. Faragó írásából megtudjuk, hogy élték meg a kassaiak az 1918–1919-es impériumváltást, és ez az esemény milyen hatással volt a kassai magyar színházra. Az első világháború alatt hozzászoktak ugyan a váratlan helyzetekhez, de az igazi küzdelem a Nemzeti Tanács megalakulásával vette kezdetét – írja Faragó. A direktor tömören így fogalmaz a felelősségéről: „Erős felelősség terhel. Színház, előadások, 150 ember kenyere.” Feszült légkörben zajlott minden bemutató: 1919. január 12-én Lehár Pacsirta operettjének bemutatóján a cseh rendőrtiszt azt kérte, hogy a csárdásjelenetben a nők vegyék le a piros-fehér-zöld szalagokat. A piros szalagokat eltávolították. A kompromisszumok sora folytatódott, szlovák nyelvű előadások következtek. Faragó visszaemlékezéséből kiderül, hogy nagy nyomás alatt igyekezett egyensúlyozni, és a társulat megtartása volt a legfontosabb szempont. A március 15-ei megemlékezést a cseh rendőrség szétkergeti, a kokárdát még a gyerekekről is letépik. Az alábbi részlet is jól érzékelteti a színházigazgató szorult helyzetét: „Február 21. A színlapkihordómat megverték. A színlapokat összeszakították. Megjelentek a kettős nyelvű rendeletek. Kettős nyelvű színlapokat kellett nyomtatnom, persze a »Nem, Nem, Soha« csoport hazaárulással vádolt meg.” A színházbezárás állandóan napirenden volt. Smetana Eladott menyasszonyának a bemutatása csak rövid enyhülést hozott a fagyos viszonyokba. Ha Turócszentmártonban jó magyarnak tartották, akkor magyar részről érték támadások.

trianon

Páldi Vilmos felvidéki tanító 1918–1938 közötti feljegyzései is felkavaró olvasmány. Páldi – Nyitrán tanítóként – más stratégiát választott, kevesebb kompromisszumot kötött, igaz, nem volt intézményvezető, de három gyermekéről így is gondoskodnia kellett. A Nyitrára érkező csehek rögtön „vandál módon viselkedtek a magyarul beszélőkkel szemben”. A hivatalok ellehetetlenítették, hogy magyar napilap jusson el Nyitrára. Páldi megteremtette a Hír című napilapot, melyet nem sokkal később, az augusztus 20-i vezércikk miatt betiltottak. A nyitrai fiúiskolába rendszeresen ellátogattak a csehszlovák „školský inšpektorok”, előfordult, hogy a tanítók véleményét jegyzőkönyveztették az iskola tannyelvéről. Páldi hosszan idéz a jegyzőkönyvből: ebből pontosan kiderül, milyen döntéshelyzetbe kerültek a tanári kar tagjai. Páldi nyitrai időszaka szomorú krónikája annak, hogy a lelkes tanárt miként szorítják ki az oktatásból, s végül – 44 évesen – nyugdíjaztatják. 1925-től Vágsellyén, ahol kántorrá választották, végig hű maradt magyarságához, s büszkén jegyezte le: „családom minden tagja magyar maradt, magyar nevelést kapott”.

2018. január 24. 12:06

Csak egy mondat Trianonról

Kunt Gergely – L. Balogh Béni – Schmidt Anikó (szerk.): Trianon arcai – Naplók, visszaemlékezések, levelek. Libri Kiadó, 2018. 468 oldal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Kisebbségi paradigmák

Sorozatgyilkosok testközelből

VIDEÓ: Gombos volt a nyerőember, élő adásban nyakon öntötték az ünneplő társak

Danko elszabadult, és mindenkit kiosztott

Kalmár kisfiának ajánlotta álomgólját Vida Kristopher

A vers mint szellemi kihívás

Legfrissebb galériák
Olvasta már?