Vágsellye. Eszméletét vesztve a saját hányadékába fulladt az a 16 éves fiú, akit édesanyja néhány héttel ezelőtt holtan talált a lakásukban. A furcsa halálesetre a vágsellyei körzeti rendőrségnek sikerült fényt derítenie.
Tragikus mutatvány
Vágsellye. Eszméletét vesztve a saját hányadékába fulladt az a 16 éves fiú, akit édesanyja néhány héttel ezelőtt holtan talált a lakásukban. A furcsa halálesetre a vágsellyei körzeti rendőrségnek sikerült fényt derítenie. Először azt sem zárták ki, hogy gyilkosságról van szó, ám az orvosszakértői vélemények mostanra alátámasztották a szemtanúk – a fiú barátai – által előadott esetet. Eszerint a fiúk az utcán olyan mutatványokat produkáltak, amelyekkel eszméletlen állapotba hozták saját magukat. Ez O. V-nek is sikerült, de amikor elveszítette az eszméletét, olyan szerencsétlenül esett hanyatt, hogy a fejét beütötte egy lépcsőfokba. Utána még magához tért, és volt annyi ereje, hogy hazamenjen , de ismét eszméletét vesztette és már nem tért magához. A boncolás kizárta, hogy a fiú a halála előtt kábítószert fogyasztott volna. (gl)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.