Az eddigi adatok szerint négy halottja és háromszáz sebesültje van a budapesti viharnak. 15 súlyos sérült mellett 4-5 életveszélyes sérültet is ápolnak. A belvárosban, a budai rakparton és a várban is voltak sebesültek. Több hajó összeütközött. A pánikban sok gyermek elszakadt a szülőktől.
Tragikus augusztus 20. – négy halott, 300 sebesült
Három halálos áldozata és öt kórház adatainak összesítése alapján mintegy 300 sebesültje van a vasárnap esti, 120 kilométeres sebességgel süvöltő orkánnak, mely a budapesti tűzijátékra összegyűlt 1–1,5 milliós tömegre csapott le, szinte percre pontosan a tűzijáték kilencórás kezdetekor. A halottak egyike egy 12 éves kislány. Őt és egy 30–40 év körüli férfit egy, a budai rakparton kidőlt fa alól nem tudták már élve kimenteni.
Az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézetbe vasárnap este 55 sérültet szállítottak, akik közül 14-et felvettek. Öt sérültet megműtöttek. Egy ember továbbra is súlyos, életveszélyes állapotban van. Négy ember állapota súlyos, de nem életveszélyes. A Madarász utcai gyermekkórházban 30 sérült gyermeket láttak el. Négyen impressziós koponyasérülést, hárman végtagsérülést szenvedtek.
A harmadik áldozat egy idősebb nő, aki a pesti rakparton nézte volna a tűzijátékot: esetében még nem egyértelmű a halál oka, elképzelhető, hogy a vihar és tömegben kitörő pánik miatti ijedtség okozta a halálát. Korábban az MTV Híradója azt közölte, hogy hajnalban a kórházba szállított sérültek egyike is meghalt, de ezt az információt reggel cáfolták.
Lapzártakor jött a hír: négyre emelkedett a vasárnapi tűzijáték halálos áldozatainak száma. A rendőrség ugyanis hétfő délután Ercsinél megtalálta annak a nőnek a holttestét, aki vasárnap tűnt el a Dunán. A vihar során összeütközött két hajó, az egyik járművön tartózkodó öt utas közül kettő eltűnt. A holttest azonosítása után kiderült, hogy az megegyezett az egyik eltűnt személlyel.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat már vasárnap délelőtt figyelmeztetett arra, hogy Budapesten zápor, zivatar, sőt vihar várható. A szolgálat honlapján szó szerint ez a figyelmeztetés volt olvasható: „Nyugatról kelet felé egy hidegfront vonul át az országon. A front mentén zivatarzóna alakult ki, amelynek környezetében 90 km/ó-t meghaladó széllökés, jégeső és helyenként felhőszakadás is előfordulhat.”
Demszky Gábor főpolgármester a fővárosi védelmi bizottság éjszakai ülése után azt mondta: a tragédia nem következett volna be, ha a szervezők a meteorológiai szolgálat jelentése után lemondták volna a tűzijátékot, ezért vizsgálatra van szükség. Demszky Gábor szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányságot nem terheli felelősség a történtekért. Hangsúlyozta, a főváros nem állíthatja le a tűzijátékot, mert az nem fővárosi rendezvény. A főpolgármester szerint óriási károk érték Budapestet.
A tűzijátékot szervező Nexus Event Rendezvényügynökség egyik munkatársa az Origo portálnak azt mondta: „A tűzijátékot a Miniszterelnöki Hivatal rendelte meg, mi csak lebonyolítottuk.” A cég egyébként már korábban is szervezett augusztus 20-i tűzijátékot Budapesten.
A tűzijáték egyik pirotechnikai felelőse, Pataki István az MTI-nek nyilatkozva elmondta, a szervezőknek, a katasztrófavédelemnek vagy a tűzijátékot engedélyező tűzoltóságnak és rendőrségnek lett volna joga a rendezvény előtt lefújni a programot. Pataki szerint amennyiben erre csak röviddel a tűzijáték előtt került volna sor, akkor is bekövetkeztek volna a balesetek, hiszen a tömeg már jóval a program kezdete előtt elfoglalta helyét a rakparton és környékén, és a balesetek nem a tűzijáték, hanem a vihar következményei voltak. (o, i, mti, szl)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.