Tovább fokozódik a koalíciós hiszti

Koalíciós vezetők

Miután Peter Pellegrini élesen bírálta Andrej Danko kijelentéseit, az SNS arról beszélt, hogy a pártelnököt megalázta az államfő, a Hlas szerint meg már az egész koalícióban konfliktus alakult ki, amiért Danko a felelős. Robert Fico kormányfő úgy kommentálta a helyzetet, hogy minden családban vannak veszekedések.

Az elmúlt napokban egyre kiélezettebbé vált a szembenállás a Szlovák Nemzeti Párt és a korábban Peter Pellegrini fémjelezte kormánypárt között. Az sem oldotta a feszültséget, hogy a köztársasági elnök New Yorkban, az ENSZ-ben tett látogatása során, úgy fogalmazott:

„Nem igazán értem, mire készül az SNS elnöke, bár az világos, hogy személyes, gyerekes, valamilyen pozíció iránti vágyai késztetik arra, hogy személyes ambícióit az ország érdekei fölé helyezze.”

Pellegrini egyúttal kifejtette, hogy Danko nem határozhatja meg a szlovák politika hangnemét, hiszen pártjának preferenciája egyike a legalacsonyabbaknak, mint ahogyan a pártelnök, Danko hitelessége is. És ezzel nem is állított valótlant az államfő: az AKO ügynökség legutóbbi felmérése a nemzeti pártot a parlamenti bejutási küszöb alá méri 4,9 százalékkal.

Persze, az SNS kikérte magának az erős szavakat, mondván: az államfőnek nem szabadna beavatkoznia a pártpolitikai harcokba.

A Hlas alelnöke, Erik Tomáš munka-, szociális és családügyi miniszter nem sokkal ezelőtt kijelentette, hogy a koalíciós helyzet megoldásának kulcsa Robert Fico kormányfő kezében van. Fico kedden viszont rövidre akarta zárni a nyilvánosság előtt zajló vitát:

Minden családban vannak veszekedések.

Ha pedig a család hasonlatánál maradunk, akkor a Hlas a családfő beavatkozását kéri, ugyanis felszólították a miniszterelnököt, hogy hívja össze a kormánypártok elnökeit.

Te mondd először, a te hangod mélyebb

Kedden mindkét fél a nyilvánosság előtt akarta véleményezni a kialakult helyzetet. Először az SNS jelentette be, hogy délután fél háromkor sajtótájékoztatót tart. Ezt követően a Hlas közölte, ők négykor sajtóznak. Majd Danko úgy döntött, ezt azért megvárja, és csak fél hatkor áll a kamerák elé.

Matúš Šutaj Eštok, a Hlas elnöke rögtön az elején leszögezte, hogy pártja elkötelezett a koalíció mellett, de megismételte korábbi Dankónak címzett szavait: „A koalíció olyan erős, mint amilyen a leggyengébb láncszem.”

És finoman oda is szúrt: a Hlas tiszteli a koalíciós partnereit, tekintet nélkül arra, kinek mennyire erős a mandátuma.

Šutaj Eštok egyértelműen kijelentette, hogy Danko árt a koalíciónak, destabilizálja a kormányt, de mindezek ellenére megbízható partnernek tekinti. Azt azonban elmondta, hogy a „destabilizációs kísérletei” nem segítenek neki a házelnöki poszt megszerzésében, hiszen az a Hlast illeti továbbra is. Az együttműködés szerinte mindenesetre lehetséges, hiszen például az áradások idején is jól tudott kooperálni Tomáš Taraba (SNS) környezetvédelmi és Erik Tomáš (Hlas) munkaügyi miniszter. Végül a Hlas elnöke Ficónak üzent, hogy szükség van a kormánypártok elnökeinek találkozójára.

„Sürgősen, legkésőbb az év végig tisztázni kell ezeket a dolgokat. Ha a találkozó eredménytelen lesz, akkor nyilvánosan fogom Andrej Dankónak szegezni a kérdést, mi értelme van egy olyan kormánykoalíciónak, amelyben nem érvényesek a legalapvetőbb megállapodások. Mi értelme van egy olyan kormánynak, amely képtelen az embereket segítő törvényeket elfogadni.”

Danko – saját bevallása szerint is – figyelemmel kísérte koalíciós társa nyilvános fellépését. Az SNS elnöke, Rudolf Huliak parlamenti képviselővel az oldalán, kikérte magának a vádakat, miszerint ő és a pártja szétveri a kormányt. Sőt, hangsúlyozta, hogy személyes ambícióit nem rendeli az állam érdekei fölé.

Ha ez segít a koalíciónak, Andrej Danko nem lesz parlamenti alelnök

fogalmazott, hozzátéve, hogy a házelnöki poszt sem érdekli jelenleg. Szerinte az SNS teszi a dolgát, ezért joggal bírálják a Hlas tevékenységét a kormánytagjaként. Most is többször felvetette a kérdést, hogy hová tűnik az egészségügyben a pénz, de ugyanígy a szülői nyugdíj tervezett eltörlését is bírálta, és beleállt Pellegrinibe. Úgy véli, az államfő illuminált állapotban bírálta őt:

Lehet, hogy a srácok egy kicsit ittak.

Danko elvárja, hogy az államfő bocsánatot kérjen tőle.

Tulajdonképpen min vesztek össze?

Azután alakult ki a vita Danko és a Hlas között, hogy a nemzeti párt elnöke nyilvánosan bírálta Zuzana Dolinková (Hlas) egészségügyi minisztert. Szerinte a tárca csak nyeli a pénzt, így árt a szlovák gazdaságnak.

Zuzana Dolinková egészségügyi miniszternek nagyon gyorsan össze kell kapnia magát, hiszen Tomáš Drucker minisztersége idején az ágazat költségvetése 4 milliárd volt, ma 9 milliárd euró sem elég” – jelentette ki a parlament alelnöke. Szerinte Dolinková nem maradhat a posztján, de csak a miniszterelnök kérheti a leváltását, egy ilyen parlamenti kezdeményezést az SNS semmiképpen nem támogat.

Egyelőre úgy fest, az egészségügyi miniszter mellett kiáll a pártja. Richard Raši (Hlas) beruházási miniszter kijelentette, hogy a tárcavezető leváltásáról párton belül nem vitáznak. Ezt Denisa Saková (Hlas) gazdasági miniszter is megerősítette. Boris Susko (Smer) igazságügyi miniszter szerint Dolinková állja a sarat.

Danko az Erik Tomáš, a Hlas alelnöke által vezetett munka-, szociális és családügyi minisztériumot szintén többször bírálta:

„A nyugdíjakért Erik Tomáš felel. Az SNS szerint a szülői nyugdíjhoz nem kellene hozzányúlni. De a 13. nyugdíjak rossz beállításával Erik Tomáš veszélybe sodorta a szülői nyugdíjat.”

Tomáš szerint a kormányprogram része az átlagnyugdíjnak megfelelő 13. nyugdíj, továbbá az átlagbér 60%-ának megfelelő minimálbér.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?