Történelmi csúcson az infláció az euróval fizető országokban

eurozóna
Frankfurt/Pozsony |

Novemberben soha nem látott ütemben gyorsult az infláció az euróövezetben elsősorban a továbbra is jelentősen emelkedő energiaárak miatt.

Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden közölte, hogy éves összehasonlításban 4,9 százalékra emelkedett az uniós harmonizált fogyasztói árindex (HICP) a 19 uniós országot tömörítő eurózónában. Ilyen magas inflációt még nem jegyeztek fel 1997, az adat kezelésének kezdete óta. Januárban és februárban például még csak 0,9 százalékot mértek. Az Európai Központi Bank (EKB) elsődleges célja az árstabilitás fenntartása, ennek jegyében arra törekszik, hogy az éves harmonizált fogyasztóiár-index középtávon 2 százalékos legyen.

Éves összevetésben Litvániában (9,3 százalék) és Észtországban (8,4 százalék) nőttek a legnagyobb mértékben a fogyasztói árak. A legkisebb drágulást Máltán (2,3 százalék) és Portugáliában (2,7 százalék) jegyezték fel. Szlovákiában az eurózónás átlagnak megfelelő ütemben, vagyis 4,9 százalékkal nőttek az árak az egy évvel korábbihoz képest. A legnagyobb gazdaságok közül Németországban 6 százalékkal, Franciaországban 3,4 százalékkal, Olaszországban 4 százalékkal, Spanyolországban pedig 5,6 százalékkal nőttek a fogyasztói árak novemberben.

Az euróövezetben novemberben is az energiaárak emelkedtek a legnagyobb mértékben, 27,4 százalékkal az októberi 23,7 százalék után éves összevetésben. A szolgáltatások 2,7 százalékkal drágultak az októberi 2,1 százalék után, az élelmiszerek, az alkohol- és dohánytermékek pedig 2,2 százalékkal az októberi 1,9 százalékot követően. Az energiaárakat nem számolva 2,5 százalékkal emelkedtek egy év alatt a fogyasztói árak novemberben az októberi 2 százalék után, a gyakran változékony energia-, élelmiszer-, alkohol- és dohányárakat nem tartalmazó maginfláció pedig 2,6 százalék volt az októberi 2 százalékot követően. (TASR, MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?