Közélet

Tömegesen tűnhetnek el a kedvenc éttermeink

Pozsony | Ha a kormány továbbra is tétlenül nézi a szlovákiai vendéglátóipar vergődését, hamarosan tömegesen zárhatnak be a szlovákiai éttermek, ami munkahelyek ezreinek a megszűnéséhez vezethet – figyelmeztetnek az ágazat szakmai szervezetei.
Molnár Iván

2021. október 28. 18:30

étterem
Mivel a vendéglátóiparban több mint 40 ezer ember dolgozik, a kormány tétlenkedése több ezer ember állását veszélyezteti. - TASR-felvétel

A világjárvány őszi hullámának az eldurvulása miatt jövő héttől a Covid-automata már 24 járásban vált feketére, ami azt jelenti, hogy ott kötelezően zárva tartanak majd az éttermek. Annak ellenére, hogy a fekete járások száma megduplázódik, a bezárásra ítélt vendéglátóhelyek továbbra sem számíthatnak semmilyen támogatásra – figyelmeztettek csütörtökön a vendéglátóipari szakmai szervezetek a pozsonyi kormányhivatal elé szervezett sajtótájékoztatójukon. Szerintük az állam már azzal is sokat segíthetne, ha nem sarcolná meg őket annyira az adóhivatalokon keresztül.

„A vendéglátóipari vállalkozásokra kivetett szlovákiai áfakulcs manapság a harmadik legnagyobb az egész Európai Unióban. Míg a szomszédos országokban ez 5–10 százalék között mozog, Szlovákiában 20 százalékos. A szlovákiai vállalkozásokon már az is segítene, ha ezt átmenetileg 10 százalékra csökkentenék” – állítja Marek Harbuľák, a Szlovákiai Szállodák és Éttermek Szövetségének (AHRS) az elnöke. Szerinte az átlagos uniós áfakulcs jelenleg az éttermi szolgáltatások esetében 12 százalék körül mozog, miközben az elmúlt időszakban az uniós tagországok harmada csökkentette ezt az adókulcsot, hogy megvédje vendéglátóiparát a járvány okozta gazdasági problémáktól.

„A járvány előző hulláma során a vállalkozók még több támogatással élhettek, ennek ellenére a második hullámot az éttermek 9 százaléka nem élte túl. Most azonban az állam úgy záratja be az éttermeket a fekete járásokban, hogy semmilyen hatékony támogatást nem kínál” – panaszkodik Viliam Pavlovský, a Szlovák Gasztronómiai Szövetség (ASG) elnöke. A járványügyi megszorítások miatt szerinte egyre több étterem kerül nehéz helyzetbe. A szakmai szervezetek szerint, ha nem jön időben a segítség, az éttermek 52 százaléka kerülhet veszélybe, ám ha az elkövetkező időszakban tovább romlik a helyzet, ez a szám még nagyobb lehet. Mivel az ágazatban a szakmai szervezetek szerint több mint 40 ezer ember dolgozik, a kormány tétlenkedése több ezer ember állását veszélyezteti.

A szakmai szervezetek panaszaira a gazdasági miniszter is reagált. Richard Sulík szerint a bezárt vendéglátóhelyek üzemeltetőinek járó kártérítésről a kormány következő ülésén dönthetnek. Egyelőre azonban még ez sem biztos. „A kormányon megtudjuk, van-e erre politikai akarat, eddig ugyanis nem volt. Én eddig már háromszor nyújtottam be egy univerzális kártérítésről szóló javaslatot, és ezt mindháromszor visszautasították” – ismerte el Sulík.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Lelkes Vince

Elhunyt Lelkes Vince

koronavírus kórház

Koronavírus: 46 beteg elhunyt, 7575 PCR-teszt lett pozitív

dac

Hahn János: Az edzések pörgősebbek és gyorsabbak

benzinár

Macerás a benzinturizmus, de aki Győrben jár...

terhesség

Kórházba kerékpározott egy vajúdó új-zélandi politikus

falevél

Hizsnyai Tóth Ildikó: mikes.kelemen@ – 9.

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.