ÖSSZEFOGLALÓPozsony. Ő mindent csak a korrekt tájékoztatás érdekében csinált. Erik Tomáš, a kormányhivatal sajtóosztályának igazgatója tegnap levelet küldött az újságíróknak.
Tomáš nem kéri a Málnát
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_13817766067431_1.jpg.jpg?itok=KtP4ZH9J)
ÖSSZEFOGLALÓ
Pozsony. Ő mindent csak a korrekt tájékoztatás érdekében csinált. Erik Tomáš, a kormányhivatal sajtóosztályának igazgatója tegnap levelet küldött az újságíróknak. A Sme ugyanis azt írta, hogy Tomášnak kellett volna kapnia az idei év legrosszabb szóvivőjének járó Málna-díjat, Tomáš viszont állítólag közbenjárt, hogy a díjat idén ne osszák ki. A szóvivőket tömörítő szervezet nemrég úgy döntött, megszünteti a legrosszabb szóvivőnek járó Málna-díjat. A döntés viszont csak azután született, amikor már a verseny zsűrije Tomášnak ítélte oda a Málnát.
Tomášról köztudott, hogy gyakran kéri számon az újságíróktól a megjelent írások tartalmát, és épp emiatt járt volna neki a díj, véli Arpád Soltész, a zsűri egyik tagja, a Hospodárske noviny publicistája. „A módszerei miatt, mint például a nyomásgyakorlás és a megfélemlítés” – mondta a Sme napilapnak Soltész.
Tomáš úgy véli, túltengő igazságérzete juttatta ide. „Mindig igyekeztem érvelni, ezt pedig néhányan Önök közül valószínűleg úgy értelmezték, hogy túlléptem bizonyos határokat” – áll Tomáš tegnapi levelében. Az információk utólagos ellenőrzése a szóvivők elengedhetetlen feladata, tette hozzá. „Ha ezzel valakit megsértettem, bocsánatot kérek” – jegyezte meg. A szóvivő tagadja, hogy lépéseket tett volna a díj megszüntetése érdekében. (vps)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.