Budapest/Pozsony. Magyarországon és Szlovákiában egyaránt több borász kifogásolja a tokaji bortermeléssel kapcsolatos, két ország közti megállapodástervezetet.
Tokaji borászok tiltakozása
Egyedi András, a neves pincészeteket tömörítő Tokaj Renaissance Egyesület ügyvivője elmondta: részletesen is összegezik aggályaikat, az erről szóló dokumentumot a földművelésügyi tárca asztalára teszik. Elismerte, a magyar fél által hivatkozott utolsó, 1908-as összeírás nem mérvadó, mivel akkor a filoxéravész miatt bőven voltak betelepítetlen területek a határ mindkét oldalán. Ám szerinte egyértelmű, hogy a Tokaj-hegyaljai borvidék Szőlőske, Kistoronya és Sátoraljaújhely határán túlra nem terjedhetne. A tervezetben felsorolt további négy település már a Beregi borvidékhez tartozott. Egyedi szerint Magyarországon sem merülhetne fel, hogy például a közeli Bükkaljai borvidék egy részét a tokajihoz csatolják. Németh Ákos, a Tokajvinum Hungaricum Egyesület elnöke, a Tokaj Kereskedőház Rt. vezérigazgató-helyettese szerint a jól alkalmazott közös minősítési rendszer alkalmas arra, hogy a határ túloldaláról is csak a tokaji különlegességekkel szemben támaszható igényeket kielégítő termékek kerülhessenek piacra.
A két ország agrártárcájának vezetője a múlt hét elején Brüszszelben rögzítette, hogy Pozsony és Budapest miként képzeli el a tokaji borvidék földrajzi védelmét. A dokumentumot kedden jóváhagyta az EB borbizottsága is. Hogy ténylegesen mit hagytak jóvá Brüsszelben, az majd csak az Európai Bizottság hivatalos közlönyében történő közzététel után válik ismertté. (gy, VG)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.